bezár
 

zene

2013. 01. 02.
Ötéves a Budapest Jazz Club
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új helyszínén, a budapesti Hollán Ernő utcában két koncerttel ünnepli pénteken alapítása ötödik évfordulóját a Budapest Jazz Club (BJC).

prae.hu

 A születésnapi dzsesszpartit a hagyományokhoz híven Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész triója nyitja, a dobnál Balázs Elemérrel, a bőgőnél Pecek Lakatos Krisztiánnal - közölte az MTI-vel Keleti Kristóf, a BJC kommunikációs vezetője.  
   
Utánuk egy külön erre az alkalomra összeállt és igazi "nagyágyúk" alkotta formáció lép fel: gitáron László Attila, dobokon Németh Ferenc, billentyűkön Tzumó Árpád, basszusgitáron pedig Lattmann Béla játszik majd. A kvartett és egyben az est sztárvendége az idén 65. születésnapját ünneplő énekes, Charlie lesz. 
   
A közönség az évforduló alkalmából ingyen léphet be.      
   
A BJC-t öt évvel ezelőtt a Múzeum utcában, a Kossuth Klub épületében nyitották meg. Az intézmény 2012 őszén költözött át a Hollán Ernő utcába, a volt Odeon Lloyd, korábban Duna mozi termeibe. A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitó hétvégéjére már itt került sor. 
   
A BJC támogatja a fiatal tehetségeket, teret biztosít a hazai dzsesszélet szakmai eseményeinek, de létrejöttének elsődleges célja, hogy minden téren igényes közeget teremtsen a szórakozni vágyóknak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés