bezár
 

zene

2012. 12. 27.
Kiállítás Cseh Tamásról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállítás Cseh Tamásról, előadások és a KönyvTÁRlat ünnepi estje várja az érdeklődőket 2013. január 21. és 23. között a magyar kultúra napjához kapcsolódva az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten.

prae.hu

Január 22-én, A magyar kultúra napján és Cseh Tamás születésének 70. évfordulója alkalmából egynapos kiállítás látható, amelynek segítségével a közönség bepillanthat Cseh Tamás titkos indián életébe, megtekintheti a legfontosabb indián eszközöket, az általa készített csaknem 100 metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, lemezeinek eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait.
 
A Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken, az archívum munkatársainak segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, illetve a képernyőkön több ezer fényképet tekinthetnek meg tematikus válogatásban.
   
A 11 órakor kezdődő megnyitón Bereményi Géza a dalszerző, Jankovics Marcell pedig a képzőművész Cseh Tamást mutatja be, majd a Dalokat megidézve déli hangversenyt tart Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor. A látogatók megtekinthetik a Levél nővéremnek 2 című, Katona József színházbéli, 1994 márciusi premierről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát, valamint a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást. 18 órától Másik János élő koncertet ad a közös dalokból - közölte az intézmény az MTI-vel.
   
A KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozat keretében a klasszicizmus és a felvilágosodás kora elevenedik meg a Felfedezett töredékek című esten, ahol az előadók Kazinczy költészetének kevésbé ismert oldalát, illetve Ungvárnémeti Tóth László, a Psziché "atyjának" életművét tárják fel az érdeklődők előtt. 
   
Január 21-én az intézmény munkatársainak tudományos tevékenységével ismerkedhet meg a közönség az Esemény és narratíva című nyilvános előadásokon az OSZK tudományos ülésszakán.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés