film
2012. 12. 21.
Zomborácz Virág februárban kezdi forgatni az Utóéletet - Pályakezdő tehetséget támogat a Filmalap
Sajtóközlemény, 2012. december 21., Magyar Nemzeti Filmalap
Zomborácz Virág februárban kezdi forgatni Utóélet címmel első játékfilmjét, mely tavaly, első magyar projektként, elnyerte az Európai Unió MEDIA Programjának díját. A Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottsága 190 millió forint gyártási támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén az Utóélet című magyar játékfilmre.
Zomborácz Virág első filmje a KMH Film gyártásában készül. A fekete komédia forgatása február első hetében kezdődik.
Zomborácz Virág több sikeres rövidfilmet jegyez (Nyomtávváltás, Valami kék, A macska szerepe a francia irodalomban); első játékfilmje, az Utóélet a középpontjában egy apa és a fia kapcsolata áll, amely rendhagyó módon az apa halála után bontakozik ki.
A film hazai bemutatóját 2014 elejére tervezik az alkotók.
Az európai audiovizuális ipar fő támogatója, a MEDIA Program 2011 májusában rangos díjjal (MEDIA European Talent Prize) tüntette ki a magyar filmtervet. A MEDIA gyártás-előkészítési pályázatára érkezett közel ezer filmterv közül a legmagasabb pontszámot egy svéd projektel együtt az Utóélet érte el. A bizottság indoklása szerint Zomborácz Virág első játékfilmje széles közönséget szólít majd meg, történetvezetése erős, és újszerűen játszik a filmes műfajok vegyítésével.
Az Utóélet producere Pusztai Ferenc, a KMH Film alapító-tulajdonosa. Pusztai többek között Kocsis Ágnes Friss levegőjének és Gigor Attila A nyomozójának volt a producere. Az Utóélet a hetedik olyan elsőfilm, amely a pályakezdő, tehetséges filmművészekre szakosodott KMH Filmben készül Pusztai irányításával.
A Utóélet forgatókönyv-fejlesztése a Filmalap támogatásával valósult meg az elmúlt hónapokban.
A Filmalap Döntőbizottsága Gárdos Péter Hajnali láz (Tivoli Film, producer: Szekeres Dénes) című tervéről is pozitív döntést hozott: a nemzetközi koprodukcióban készülő játékfilmben a Filmalap részvétele a költségvetés 50 %-áig, de legfeljebb 300 millió Ft (150 millió Ft alaptámogatás és 150 millió Ft többlettámogatás) erejéig terjedhet.
Bővebben:
http://filmalap.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=154&Itemid=62
A Magyar Nemzeti Filmalaphoz benyújtott nyertes pályázatok listája:
http://filmalap.hu/winner/wpage.php

További írások a rovatból
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje