bezár
 

zene

2012. 12. 17.
Meg kell ismételni a vizsgálatot Amy Winehouse halála ügyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meg kell ismételni a vizsgálatot a tavaly 27 évesen elhunyt Amy Winehouse halála ügyében, mert kétségek merültek fel az első vizsgálatot elvégző illetékes szakképesítésével kapcsolatban.

prae.hu

A kivételes tehetségű, többszörös Grammy-díjas brit souldívát - aki a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgott rövid, de kiemelkedő sikerű karrierje során - testőre találta holtan tavaly nyáron, az észak-londoni Camden kerületben lévő lakásán.
   
Az angol-walesi törvények "váratlan, illetve erőszakos halálesetek" körülményeinek felderítésére a rendőrségi nyomozás mellett minden esetben bírósági eljárás formáját öltő, külön halottkémi vizsgálatot is előírnak. 
   
Ezt a vizsgálatot vezette annak idején Suzanne Greenaway, aki hivatalosan "szerencsétlenségnek" minősítette Amy Winehouse halálát; ez a törvényi meghatározás a brit jogban a nem természetes, de nem is szándékosan előidézett, nem bűncselekmény okozta halálesetekre. A halál közvetlen okát alkoholmérgezésben jelölték meg.
   
A camdeni tanács azonban időközben kiderítette, hogy Greenaway - akit férje, London belvárosának bírósági halottkémi hivatalának volt vezetője nevezett ki saját helyettesévé - nem rendelkezett az ilyen jellegű vizsgálatok elvégzéséhez megkövetelt brit jogi képesítéssel, és nem is volt bejegyezve gyakorló jogászként Nagy-Britanniában, csak szülőhazájában, Ausztráliában.
   
Azóta mind Greenaway, mind férje távozott tisztségéből.
Az eredeti vizsgálat eredményeként született végzés Amy Winehouse súlyos fokú ittasságát állapította meg a halál bekövetkeztének pillanatában. A vizsgálati adatok szerint 416 milligramm alkoholszintet mértek 100 milliliter vérben, vagyis több mint az ötszörösét annak a 80 milligrammos felső tűréshatárnak, amelyet a brit törvények az autóvezetők esetében engedélyeznek.
   
Az új eljárás januárban kezdődik, ám szakértői vélemények szerint valószínűtlen, hogy az eredetitől lényegesen eltérő vizsgálati eredmény születik.
   
Amy Winehouse-ról halála előtt is köztudott volt igen súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége. Az énekesnő többször kórházi kezelésre is szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszokkal, bár halála előtt állítólag szabadulni próbált szenvedélybetegségeitől.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés