bezár
 

zene

2012. 12. 13.
Breaking News: Jön a Blur a Szigetre
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A legendás brit zenekar és Európa Legjobb Nagyfesztiválja végre egymásra talált: 2013 augusztusában, először Magyarországon a Szigeten lép fel a Blur.

prae.hu

Mára már igaz a várva-várt hír, ami egy éve csak találgatások szintjén kering a köztudatban, hogy jövőre a Sziget Nagyszínpadán láthatjuk a britpop egyik alapzenekarát, az idén a Brit Awardson életműdíjjal jutalmazott Blurt. A 2013-as koncertkörútjáról a zenekar elmondta: „Minden egyes koncertünk egy egyedi show lesz, és alig várjuk már, hogy játsszunk szeretett közönségünknek, akiket már jóideje nem láttunk.”

A Blur a 90-es évekban vált világhírűvé - többek között - a Parklife és a The Great Escape című lemezeivel és olyan slágerekkel mint a "Girls & Boys", "Country House", "Song 2“End Of A Century”, “To The End’ és a “Beetlebum”, az évtized kiemelkedő zenekarává téve a bandát. 2003-as Think Tank megjelenése után - akkor meghatározatlan időre – a zenekar felfüggesztette működését. A Damon Albarn vezette formáció 2008-ban, öt év távollét után jelentette be, hogy rendbe téve a zenekaron belüli ellentéteket, visszatér egy hatalmas koncerttel a londoni Hyde Parkban. A nagy eseményre 2009. július 3-án került volna sor, de akkora érdeklődés övezte a koncertet, hogy a Blur már az azt megelőző napon is fellépett a helyszínen, bő egy hónappal később pedig már a Glastonbury főzenekaraként játszott. A tagok hét év után új kislemezzel jelentkeztek, melyet idén két friss szám megjelenése követett, amit a Twitteren mutattak be élőben. 2012-ben pedig napvilágot látott – 21 évvel a debütáló albumuk megjelenése után - a zenekar eddigi munkásságát egybegyűjtő Blur 21: The Box.

Az együttesről szóló No Distance Left To Run című dokumentumfilmet Grammy-díjra jelölték, 2012-ben életműdíjat kaptak a Brit Awardson és nem utolsósorban a Blur volt az idei londoni olimpia záróeseményének fő attrakciója.

2013-ban tehát első alkalommal lép a hazai közönség elé a brit legenda, de addig is legyen itt egy kis ízelítő:

<iframe width="420" height="236" src="http://www.youtube.com/embed/wf5XwENBiEY" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés