színház
2008. 10. 02.
A Színház című folyóirat esszépályázatának eredményei
MTI/PRAE.HU
![A Színház című folyóirat esszépályázatának eredményei](data/_cache/2008-10-02/8303s_1794_220x220.jpg)
A folyóirat főszerkesztőjének közlése szerint a zsűriben Fodor Géza színikritikus, Radics Viktória író és Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház vezetője kapott helyett, míg a folyóirat szerkesztősége egy szavazattal rendelkezett a legjobb pályaművek kiválasztásánál.
A lap 150 ezer forinttal jutalmazta Nyulassy Attila, Ugrai István és Zsedényi Balázs A színház középiskolába megy című esszéjét, Takács Gábor Padlóváza a színpadon című dolgozatát. Oroszlán Anikónak a Pintér Béla Társulatról, továbbá Deres Kornélia költőnek, a Puskin utca szerkesztőjének és Herczog Noéminek - a PRAE.HU szerzőjének - a TÁP Színházról szóló pályamunkája 100 ezer forintos díjban részesült.
A nyertes pályaműveket a folyóirat publikálja, az elsőt következő, novemberi ünnepi számában. A Színház első száma 1968 novemberében jelent meg. Ebből az alkalomból november 4-én a budapesti Bárka Színházban tartják a lap ünnepi, duplaszámának, DVD-mellékletének és új internetes honlapjának, valamint archívumának bemutatóját - fűzte hozzá Koltai Tamás.
Berta Ádám interjúja Deres Kornéliával

További írások a rovatból
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában