Kosztolányi Dezső azon ritka magyar szerzők közé tartozik, akiknek valamennyi regénye megjelent franciául. A Pacsirta Alouette címmel, Ádám Péter és Maurice Regnaut fordításában 1991-ben az Éditions Vivane Hamy kiadó gondozásában látott napvilágot. A magyar regényt Daniele Douet egy párizsi könyvesboltban fedezte fel, ahol rendszeresen vállal felolvasásokat. Ezekért a könyvesbolt nem pénzt, hanem könyvet ad honoráriumként. Az olasz Goliarda Sapienza L'art de la joie (Az öröm művészete) című regényéből tartott felolvasásért kapta a Pacsirtát.

"Rögtön elolvastam, és szerelmes lettem a regénybe. Azonnal éreztem benne az előadás lehetőségét" - mondta Daniele Douet. A színésznő és az előadás rendezője, Sylvia Folgoas régóta ismerik egymást, s XX. századi szerzők műveiből már korábban is készítettek színpadi adaptációkat. A regényeket soha nem akarják teljesen "színpadiasítani", hanem az irodalmi szöveg és az olvasó közti intim viszony megtartása az egyik fő céljuk. Az, hogy a néző azt érezze, a színésznő mindenkihez külön-külön beszél. A jelmezben, fekete bársonnyal borított romantikus zöldes selyemruhában és korabeli frizurában mesélő színésznő gyakran le is megy a nézők közé, hogy aztán újra a színpad egyik sarkában kialakított díszletben, egy XIX. századi polgári szalonban idézze meg és játssza el a sárszegi Vajkay-család történetét.

Daniele Douet maga készítette el a regény másfélórás adaptációját, amelyben elsősorban a három főszereplő történetét meséli el, de azon belül is a szülők tragédiájára koncentrál. A színpad másik oldalán zongorán közreműködik Alphonse Cemin, aki Janácek mellett Ligeti, Muszorgszkij, Puccini, Ravel, Brahms és Beethoven műveiből játszik részleteket. A rendezőnő számára a cseh Janácek műveinek egyszerre modern, romantikus és gunyoros hangzása "adta magát" a Kosztolányi-szöveg aláfestéséhez. Arra a kérdésére, hogy színházi szempontból mi ragadta meg a regényben, Daniele Douet elmondta: "Az az elsöprő humor, amely állandóan áthatja ezt a nyomasztó és kegyetlen történetet és nevetségessé teszi a fájdalmasan patetikus figurák elveszettségét. A humor nagyon fontos a színházban a közönség megnevettetéséhez. Emellett a francia fordítás kiváló, mert óriási örömöt jelent ezeket a tartalommal teli mondatokat kiejteni. Olyan, mintha Kosztolányi eleve azért írta volna, hogy hangosan mondják őket".

A magyar nevek hibátlan ejtését a színésznő, aki rendszeresen szinkronizál, a regény alapján Ranódy László 1963-ban készült legendás filmjének többszöri megnézésével sajátította el. Párizsban október 25-ig játsszák a Pacsirtát minden csütörtökön, pénteken és szombaton a Théatre Daniel-Soranóban. Az alkotók reményei szerint a magyar közönség a budapesti Francia Intézetben láthatja majd a közeljövőben az előadást. A színésznő addigra szeretne néhány szót magyarul is megtanulni.