bezár
 

zene

2012. 11. 30.
A Kistehén hatodik lemeze
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatodik albumát készítette el az idén tízéves Kistehén: az Elviszlek magammal című, sok aktuális társadalmi problémát feszegető anyagot szombaton a fővárosi Akvárium Klubban mutatja be Kollár-Klemencz László népszerű zenekara.

prae.hu

 "A melankolikus és a dinamikus énem keveredik ezen a lemezen, és bár az utóbbi talán erősebben van jelen, mégis úgy érzem, egységes anyagot sikerült elkészíteni. A szövegvilágban folytattam azt a komolyabb, társadalmi problémákat is feszegető vonalat, amely a két évvel ezelőtti előző albumra, a P...ába az űrhajókkal című lemezre jellemző volt" - hangsúlyozta a gitáros-énekes, de szárnykürtön, szintetizátoron és ütőhangszereken is játszó Kollár-Klemencz László az MTI-nek.
   
A Kistehén vezetője azt mondta, az új lemezen megtalálható témák, például az elvándorlás, a kábítószer vagy az igénytelenség természetesen korábban is foglalkoztatták, de eddig inkább filmes tevékenységében fogalmazta meg mondanivalóját, a zenekarban a naivan romantikus szövegek domináltak. "Ma már a zene az a felület, amin keresztül kommunikálok".
   
A zenész elmondta, hogy a lemez címét is adó Ezt is elviszem magammal című dalt tavaly írta. "Elhagyni azt, amiben éppen vagy, mert nem érzed jól magad benne - ez a szám kiindulópontja. Az állandó változtatási vágy az embernek egyébként is mozgatórugója, a dal meg arról szól, mi mindent viszek magammal egy új életformába, például a Csokonai-összest vagy a Balatont.

A fiatal pályakezdők földrajzi elvándorlásának fájóan aktuális generációs problémáját egy másik számban, az Itt nem élhetek címűben érintettem" - fejtette ki.
   
Kollár-Klemencz László felidézte, hogy tavaly, az énekes-dalszerzőket költőkkel párosító Rájátszás-sorozatban ismerte meg Erdős Virágot, az ő verseit zenésítette meg, a költő pedig a zenész dalait írta át.

"Az Ezt is elviszem magammal refrénje akkor már készen volt, és szerencsére Erdős Virágnak volt kedve továbbírni a gondolatot. Szintén ő írta a Pápá nyugodj békében című dal szövegét a lemezre, ez éppen az említett Rájátszás-estről származik".
   
A címadó dalt, valamint a Ha sírok című szerzeményt a Kistehén szeptemberben a Szimfonik Live 2.0 koncerten is bemutatta az MR Szimfonikusok kíséretében.
   
A Kistehén felállása két helyen is változott az elmúlt időszakban: az ütőhangszeres Jancsovics Máté (ahogy Kollár-Klemencz fogalmaz, "a Homokhátság legjobb dobosa") lett a zenétől visszavonuló Schvéger Zoltán utódja, és csatlakozott az együtteshez Demeczky Benedek szintetizátoros, akivel a frontember fia, Kollár-Klemencz Gergő mellett már két billentyűse lett a csapatnak. "A Kistehénnek vannak meghatározó elemei, de mindig zajlik egy finom mozgás, ami szerintem előre viszi a dolgokat".
   
A zenekarvezető elmondta, hogy a szombati lemezbemutató koncerten az Akvárium Klubban lesznek meglepetésvendégek, akiknek személyét nem fedi fel előre. Az biztos, hogy a Kerekes Band a színpadon lesz.
"Lassan két éve játszunk egy anyagot, amivel nyáron Londonban is jártunk. Most egy újabbra cseréljük a koncertprogramot, ami számunkra is kihívás, hiszen a dalok mindig a fellépéseken érnek igazán össze" - jegyezte meg Kollár-Klemencz László.
   
A frontember beszámolt arról, hogy a korábbiakhoz hasonlóan most is dolgoznak a friss anyag angol nyelvű változatán, ami a tervek szerint tavasszal jelenne meg, digitális letöltésre.
   
A Kistehén jelenlegi felállásában a már említettek mellett Bujdosó János gitározik és vokálozik, Vajdovich Árpád basszusgitározik és vokálozik. Kollár-Klemencz László csapatának eddigi lemezei: Zene nyulaknak (2002), Csintalan (2004), Szerelmes vagyok minden nőbe (2006), Ember a fán (2008) és P...ába az űrhajókkal (2010). A frontember korábban az Andersen tagja volt, 2007 óta pedig a Budapest Bárban is énekel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés