film
2012. 11. 29.
Hatmillió online filmekre
Négy online filmet támogat összesen hatmillió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a Magyar Média Mecenatúra program Neumann János-pályázata harmadik fordulójában.
A hatóság szóvivői irodája csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az idén ősszel, húszmillió forintos forrással indított pályázat keretében ezúttal másfél-másfél millió forintot nyújt a nyertesnek ítélt filmtervek benyújtóinak.
A hatóság közleménye szerint a Halasmédia Nonprofit Kft. az összegből ifjúsági műsort készít 153 Lélekmód címmel. A szintén támogatott K. Petrys Kft. rövidfilmet mutat be kortárs magyar művészekről, amely a cég webes szolgáltatásán lesz látható. A testület támogatta az A38 kulturális központ magyar előadóművészekről készülő filmjét Koncertek az A38 Hajón címmel.
A Ceglédi Televízió A Tudás fája - Janus másik arca című ismeretterjesztőfilm-terve Magyarország első európai hírű költőjéről, Janus Pannoniusról szól majd.
A Neumann János online pályázat az első olyan pályázati kiírása a médiatanácsnak, amely magyarországi internetes médiaszolgáltatók számára teszi lehetővé, hogy közszolgálati műsorszámok gyártására pályázzanak - közölték.
A testület továbbra is várja azoknak az online műhelyeknek a jelentkezését, amelyek újszerű, közszolgálati videós tartalmakat szeretnének készíteni. A beadás 2012. december 6-ig folyamatos.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje