bezár
 

zene

2012. 11. 27.
Gyűjtés egy régizene-iskoláért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Románia első régizene-iskolájának megalapításáért szerveznek gyűjtést Bukarestben egy képzőművészeti aukció keretében.

prae.hu

A szerdai eseményről Raluca Enea, a gyűjtést szervező Medieval Praxis nevű egyesület művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta: kortárs román képzőművészek által felajánlott műveket bocsátanak aukcióra, a befolyó összeget az első hangszerek megvásárlására költik.
   
A tanintézmény várhatóan a jövő év elején kezdi meg működését a román fővárosban. A képzésben elemista és gimnazista gyerekek vehetnek részt, akik délutánonként kiegészítő foglalkozásként tanulhatják a régizenét tandíj fejében. Ők egyéni hangszeroktatásban és csoportos elméleti zeneképzésben részesülnek.

A tervek szerint az iskola felnőtteknek is szervez kurzusokat. Kezdetben a diákok fuvolán, furulyán, csembalón és barokk hegedűn tanulhatnak játszani, de a továbbiakban bővíteni szeretnék a választható hangszerek számát.
   
A művészeti igazgató szerint - aki csembalóművész is - az elmúlt nyolc-kilenc évben folyamatosan növekedett a régizenei koncertek közönsége Romániában. Az egyesület három éve partneri kapcsolatot ápol a belga Il Gardellino barokk együttessel, amely rendszeresen lép fel Romániában.
   
Bukarestben nem létezik állandó jelleggel működő régizenei együttes, de egyre több olyan alkalmi koncert van, amelyen fiatal zenészek összeállnak, és korhű hangszereken szólaltatják meg a középkor zenéjét.
   
Enea szerint Romániának jelentős lemaradása van Nyugat-Európával szemben a régizene terén, de az elmúlt tíz évben számos jó kezdeményezés alakult ki, így Temesváron és Kolozsváron rendszeres képzés zajlik, Csíkszeredában és Bukarestben pedig évente nemzetközi fesztiválokat szerveznek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés