film
2012. 11. 27.
Film.dok dokumentumfilm-fesztivál
Az elmúlt évek Film.dok fesztiváljain bemutatott díjnyertes alkotásokból készült válogatást vetítik le Csíkszeredában a kedden kezdődő Retro Film.dok keretében.
Farkas György fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, hogy a szombatig tartó vetítésekre "erős túlzás" a filmfesztivál meghatározás, az eseményt inkább filmhétnek lehet tekinteni. Hozzátette: idén annyira kevés pénzt sikerült a fesztiválra összegyűjteniük, hogy így csak a "minimal artra" van lehetőség.
Farkas György felidézte, hogy a dokumentumfilm-fesztivált nyolc éve indították el, de volt már egy olyan év, amikor nem sikerült megszervezni a rendezvényt. Hozzátette, hogy a korábbi években a román és a magyar művelődési tárca adta a seregszemle költségvetésének a nagyobbik részét.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, hogy a város a kezdetektől szerette volna, ha a Film.dok fesztivál Csíkszereda emblematikus eseményévé válna, de az előző években is csak nagy nehézségek árán sikerült megszervezni.
"A szakmai szervezők már tavasszal jelezték, hogy nem sok esély van a magyarországi források biztosítására, és azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) májusban kikerült a kormányból, már romániai forrásokra sem lehetett számítani" - magyarázta az alpolgármester.
Hozzátette, ezek tudatában jöttek azzal a kompromisszumos javaslattal, hogy ne szakítsák meg a folytonosságot, hanem a meglévő filmekből vetítsenek válogatást.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje