A zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezett tárlat a Szeretve, kinevetve, istenítve - Wagner és a bécsiek címet viseli. Az összeállításból kiderül, hogy Wagner fanatikus rajongókra, de éles nyelvű kritikusokra is talált Bécsben.
   
A Tannhäuser-nyitány eredeti kézirata mellett látható Johann Christoph Wagenseil 1697-ben keltezett, Mesterdalnokok című könyve is. Ez az írás szolgált a Nürnbergi mesterdalnokok alapjául, amelyet részben Bécsben írt a zeneszerző.
   
Wagner Bécsben látta először Lohengrin című operájának előadását, amikor az Udvari Opera (Hofoper) 1861-ben színpadra állította. Kortársak visszaemlékezései szerint könnyekig meghatódott, amikor hallotta a darabot. Az opera ősbemutatóját jóval korábban, 1850-ben tartották Weimarban.
   
A zeneszerző számos pályatárssal találkozott Bécsben, és megismerkedett Josef Hoffmann bécsi díszlettervezővel is, aki meghatározó hatást gyakorolt operáinak látványvilágára.
   
Ebben a városban akarta megtartani az 1859-ben elkészült Trisztán és Izolda ősbemutatóját, 77 próba után azonban letettek az "előadhatatlannak" ítélt opera színpadra állításáról.

A darab végül csak 1887-ban került az osztrák közönség elé. Wagner Bécsben élt akkor is, amikor költekező életmódja miatt pénzszűkébe került, és 1864-ben hitelezői elől menekülve elhagyta a várost.
   
Bár a bécsi közönség körében később jelentős sikereket ért el, a kritikusoktól éles bírálatokat is kapott. Ezt illusztrálják a kiállításon korabeli karikatúrák, újságcikkek és paródiák. A lapok bírálták például operáinak hangzásvilágát, de feltűnő öltözködése is gúny tárgya volt.