bezár
 

zene

2012. 11. 22.
Húszmilliós kormányzati támogatás az A38-nak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzat terhére 20 millió forint támogatást biztosít a fővárosi A38 hajó működtetői számára koncertek megvalósításához, illetve a kiemelkedő produkciókat megörökítő video- és hangfelvételek készítéséhez.

prae.hu

Az A38 Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. zenei programjai során nagy figyelmet fordít a fiatal hazai előadók bemutatására. Részt vesz nemzetközi programokban, valamint jó kapcsolatot ápol hazai és külföldi intézményekkel, fesztiválokkal, aminek köszönhetően a kevésbé ismert, de jelentős hazai előadók külföldi fellépéseinek megszervezésében is fontos tevékenységet végez - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
   
A Petőfi híd budai hídfőjénél található A38 zenei repertoárját a dzsessz, a rock, a világzene és az elektronikus zene bemutatása adja, a hely elsősorban a nem populáris könnyű- és kortárs zenei koncertek megrendezését helyezi előtérbe. Programjainak jelentős részéről kép- és hangfelvételek készülnek, amelyek idén a Duna Televízió műsorán láthatók, kiállítóterében pedig rendszeresen képzőművészeti tárlatokat is bemutatnak.
"Az események megörökítésével, archiválásával az A38 nemzeti kulturális emlékeket dokumentál, a kulturális örökséget gazdagítja" - közölte az Emmi.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés