Az év legjobb francia irodalmi fordításának járó Laure Bataillon-díjat a magyar író és Járfás Ágnes műfordító szombat este ünnepélyes keretek között veszik át az Atlanti-óceán partján fekvő Saint-Nazaire-ban a Külföldi írók és műfordítók háza (Maison des écrivains étrangers et des traducteurs - MEET) konferenciáján. 
   
"Ha egy mű az év legjobb fordított könyve, akkor azt lehet remélni, hogy az működik franciául. Ennél nagyobb dolog nincs egy fordítás esetében. Mindig az a kérdés, hogy működik-e (a fordítás) vagy csak elvileg létezik-e. Azaz bele tud-e lépni a könyvek itteni világába" - mondta az MTI-nek Párizsban Esterházy Péter. 
   
Hozzátette: "Nagyon szeretem, ha a fordítók díjat kapnak, mert rájuk nem nagyon szoktak figyelni, pedig nekem külföldön csak olyan könyveim jelennek meg, amelyekben egyetlen szót sem én írtam". A fordítókkal való együttműködés kapcsán az író megjegyezte, hogy eleve csak olyan "lényegtelen kérdésekhez" tud hozzászólni, mint a félreértések vagy a hibák, az egyetlen fontos dologhoz, a stiláris kérdéshez viszont nem, miután neki "magyar füle" van.   
   
A rangos elismerés alkalmából az íróval irodalmi kérdésekről rendezett közönségtalálkozóra zsúfolásig megtelt szerda este a Párizsi Magyar Intézet díszterme, ahol Esterházy Pétert és fordítóját Francesca Isidori, az ARTE kulturális televízió újságírója kérdezte. Az anekdotákkal fűszerezett mintegy kétórás beszélgetés elején magyar kollegáját személyesen köszöntötte Patrick Deville francia író, a MEET-konferencia elnöke, akinek a hónap elején ítélték oda Peste & Cholére (Pestis és kolera) című kötetéért az egyik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a Femina-díjat. 
   
Művei külföldi kiadásairól Esterházy elmondta, hogy minden könyvnek van egy olyan "arca", amelyet a magyar olvasók azért nem láthatnak meg, mert nagyon közelről ismerik a műben szereplő dolgokat. Neki viszont van egy "szép, megnyugtató, romantikus és alig hamis elgondolása" arról, hogy bizonyos dolgokat csak a francia, német vagy dél-koreai olvasók látnak meg, és ennek következtében egy könyvnek az igazi arcát az összes fordítás együttese adja ki.

Azaz egy könyv igazi megismeréséhez a világ összes nyelvére le kellene fordítani azt. "Ez azért is látszik igaz gondolatnak, mert abból az is következik, hogy nincsen olyan élő ember, aki ezt az arcot láthatja" - jegyezte meg ironikusan.     
   
A Semmi művészet írásakor elsősorban azért kellett "nagy erőfeszítéseket" tennie, hogy a Harmonia Caelestis és a Javított kiadás után az anyáról írott műve is önéletrajzinak hasson. A valóságban ugyanis az anyja egyáltalán nem értett a focihoz, és a "kelet-európai nők rabszolgaéletét" élte, akit betemetett a magyar történelem és folyamatosan a családjáért dolgozott, nem látszott a szépsége, a vadsága, a szabadsága, de néha feltűnt benne az "az ismeretlen nő", akiről a könyv szól.
 
Ugyanakkor az írónak volt egy olyan "egyszerű és romantikus elképzelése is": az irodalmat olyan "lehetetlen" dolgokra kell használni, mint az anyja feltámasztására. 
   
Esterházy arra is felhívta a figyelmet: az írás számára nem az önismeret eszköze, "nem becsvágya", hogy a szüleiről pontos képet rajzoljon és nem érdekli "a fényes Esterházy-családnak a még fényesebb története", hanem annak a családnak a története izgatja, amely az ő leírása által keletkezik. 
   
A Semmi művészet Magyarországon 2008 áprilisában jelent meg a Magvető Kiadónál. A könyves műhely ajánlója szerint "a Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve." Esterházy Péternek ez a 11. kötete, amely megjelent francia fordításban.