bezár
 

zene

2012. 11. 12.
A Vaya Con Dios Pestre is eljön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Búcsúturnéra indul jövőre a Vaya Con Dios, a Dani Klein énekesnővel a nyolcvanas években népszerűvé vált belga zenekar, amely utolsó koncertsorozata keretében 2013. április 6-án lép fel a Papp László Sportarénában - közölte a szervező ShowTime Budapest hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

A Belgiumban 1986-ban Dani Klein énekesnő, Willy Lambregt gitáros és Dirk Schoufs basszusgitáros által alapított Vaya Con Dios a kezdetektől egyedi módon vegyítette a latin, a dzsessz és a cigányzene világát. A zenekar nevéhez olyan világslágerek fűződnek, mint a Nah Neh Nah, a Puerto Rico, a What's A Woman vagy a Just A Friend of Mine.
   
A csapat mintegy két évtized alatt több mint tízmillió eladott lemezzel minden idők legsikeresebb belga könnyűzenei produkciója lett.
   
Az alapító hármas az 1988-ban megjelent debütáló korong, a Vaya Con Dios, valamint a két évvel később kiadott Night Owls (ezen szerepelt a Nah Neh Nah) hatalmas sikere után Dani Kleinre szűkült: 1991-ben az énekesnő és a hangzásvilágért felelős Schoufs összekülönbözött, a zenész nem sokkal ezután egy gyors és hirtelen betegség után meghalt, és időközben Lambregt is elhunyt.
   
Dani Klein 1996-ig másokkal folytatta a zenekart, majd a Vaya Con Dios 2004-ig nem működött. Az énekesnő ekkor úgy döntött, szólóelőadóként viszi tovább a Vaya Con Dios nevet. Azóta két remek stúdióalbum (The Promise, 2004; Comme on est venu, 2009) mellett egy újabb válogatáslemez is megjelent.
   
Az énekesnő a jövőben már nem turnézik Vaya Con Dios néven. Korábban úgy nyilatkozott, hogy Dani Kleinként szeretne elkészíteni egy dzsessz sztenderdeket tartalmazó anyagot.
   
A Vaya Con Dios most negyedszer ad koncertet a magyar fővárosban. Az első fellépés 2005 júniusában volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahová három évvel később visszatértek. 2010-ben a Syma-csarnokban zenélt a Vaya Con Dios.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés