art&design
2012. 10. 29.
Szent Márton Ünnep Szombathelyen
Lampionos felvonulással, színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal emlékeznek meg a legendás hírű Márton püspökről Szombathelyen.
A Márton-napi kultuszhoz kapcsolódó nagyszabású programsorozat november 4-én kezdődik - közölte Grünwald Stefánia, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója a rendezvényeket beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.
A székesegyházban misztériumjátékot mutatnak be Szent Márton életéről, de az érdeklődők szervezett városnéző túrán is megismerhetik a püspök életútját. Jótékonysági hangversenyt rendeznek a szombathelyi Markusovszky Kórház szemészeti osztálya javára, Átélt mítoszok címmel pedig Kéky-Magyar Éva festő, grafikus alkotásaiból nyílik kiállítás a Képtárban.
Márton napi kirakó címmel szabadtéri játszóprogramot szerveznek a Fő téren, amelynek során kiderül például, mi a jelentősége annak, hogy milyen színű lovon érkezik Szent Márton, mit jelent, ha Márton napján a lúd jégen áll, mi is az a Szent Márton vesszeje és szabad-e Márton napon ruhát mosni.
A Szent Márton emléknapjához kapcsolódó időszakban az egyházi tiszteletadás mellett felelevenítik a néphagyományokat is. Márton-ludat vágnak, megkóstolják az újbort, a liba mellcsontjából megjósolják az időjárást. A szombathelyi éttermek gasztronómiai rendezvényekkel, jellegzetes libaételekkel készülnek az ünnepre.
Az ifjabb korosztályt két héten át várják az Agora-Gyermekek Házába, ahol a kézműves foglalkozásokon posztólibát, lámpást készíthetnek, megtanulhatják a húzott rétes, vagy a Márton kifli sütését is. A galériában Magyar Királyok Panoptikuma címmel nyílik kiállítás életnagyságú figurákból.
November 9-én a Savaria Legio vezetésével lampionos felvonulás indul a székesegyháztól a Szent Márton-templomig. Másnap kétnapos Szent Márton-napi országos nagyvásár nyílik a Vasi Múzeumfaluban.
Márton püspök (316-397) Savaria, mai nevén Szombathely szülötte.
A családi hagyományt követve a római hadsereg katonájának állt, de egy látomás hatására megkeresztelkedett, és apja tiltása ellenére elhagyta a katonai pályát. Zarándoklatai során szinte egész Európát bejárta.
Franciaországban Poitiers mellett kolostort alapított, majd 371-ben Tours püspökévé választották. A legenda szerint a püspöki tisztség elől a baromfiólba bújt el, de a libák gágogásukkal elárulták.
Halálát követően a Loire folyón vitték a holttestét Toursba. A szájhagyomány szerint a hideg novemberi napon amerre a hajó elhaladt, valamennyi gyümölcsfa kivirágzott a folyó partján. Tours-i sírja fölé hívei később templomot emeltek.

További írások a rovatból
Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
Más művészeti ágakról
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága