bezár
 

zene

2012. 10. 28.
Megkoszorúzták Kálmán Imre zeneszerző emlékművét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkoszorúzták Kálmán Imre Nagymező utcai szobrát szombat este. Az ünnepséget a zeneszerző születésének 130. évfordulója és az Aranypálca elnevezésű, Kálmán Imre emlékének ajánlott nemzetközi karmesterverseny döntője alkalmából rendezték.

prae.hu

Az operettszínház énekkara Kálmán A montmartre-i ibolya című művéből a Művész-himnusszal köszöntötte a megemlékezőket, köztük Yvonne Kálmánt, a zeneszerző lányát.

Kerényi Miklós Gábor, az operettszínház főigazgatója hangoztatta: nincs olyan perc, hogy a nagyvilágban valahol ne szólalna meg Kálmán Imre dal, művei hírvivői a magyar kultúrának.

A főigazgató üdvözölte a négy döntős karmestert, az ausztrál Carolyn Watsont, az orosz Ilja Gajszint, a francia Pierre Hoppét és a magyar Balassa Krisztiánt.

A verseny egyik fővédnöke, Tarlós István képviseletében Szentes Tamás főpolgármester-helyettes, továbbá Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója is megkoszorúzta Kálmán Imre emlékművét.

Egy-egy szál virágot a döntő zsűrijének tagjai, Tokody Ilona operaénekes, Lévay Szilveszter zeneszerző és Kesselyák Gergely karmester is elhelyezett a szobornál.

A koszorúzás után kezdődött az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterverseny éjszakába nyúló döntője, amelyet a Duna csatorna rögzít, és 2012. november 9-én sugároz.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés