bezár
 

zene

2012. 10. 26.
Bemutatásra vár Selmeczi György operája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három kortárs opera felvétele jelenik meg rövidesen a Kolozsvári Magyar Opera kiadásában, Selmeczi György vezényletével. A zeneszerző-karmester Spiritiszták című operájának bemutatását a Magyar Állami Operaház tervezi. A budapesti és a kolozsvári dalszínház együtt működik egy Verdi-Schiller-trilógia előadásában.

prae.hu

A Kolozsvári Magyar Opera az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával három kortárs magyar opera felvételét készítette el.

"Jelentékeny esemény CD-k elkészülte, hiszen a kortárs magyar operáknak nincs semmiféle promóciójuk. Orbán György Pikkó Herczeg, Vajda János Leonce és Léna című darabját, valamint az én Szirén című egyfelvonásosomat rögzítettük a kolozsvári opera jól bevált akusztikai terében" - mondta el az MTI-nek Selmeczi György.
   
Hozzátette: a Kolozsvári Magyar Opera repertoárján összesen 17 magyar kortárs dalmű folyamatosan szerepel, persze nem mindegyik minden évadban. "De ezek teljes készültségben lévő, élő előadások, amelyekben olyan kitűnő kolozsvári énekesek szerepelnek, mint a ma már nemzetközi karriert futó Kele Brigitta, továbbá Szilágyi János, Sándor Árpád vagy Pataki Adorján." 
   
Így a CD-sorozatnak lehet és lesz is folytatása. A lemezeket Kodály Zoltán születésnapjához kapcsolódva december 18-án mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában egy ünnepi gálaesten, ahol arról is megemlékeznek, hogy a kolozsvári operajátszás idén 220 éves. A CD-kre került művek szemelvényei mellett a Psalmus hungaricussal tisztelegnek Kodály emléke előtt.     
   
"A két dalszínház koprodukcióban készül bemutatni Spiritiszták című operámat, Novák Eszter rendezésében. A mű librettóját Alexandr Blok szövege nyomán írta Péntek Csilla. A premiert 2013. szeptember 28-ra tűzte ki Ókovács Szilveszter. Három éve készen van a darab, a várakozásban nagyon ki tud hűlni, vagy átéli az ember a premier izgalmát, vagy legyen posztumusz darab, fedezze fel az utókor" - jegyezte meg Selmeczi György. 
   
Közös Verdi-projektet is terveznek 2013 novemberére. Előbb az Erkel Színházban, majd a Kolozsvári Magyar Operában három Schiller-drámából komponált Verdi operával rukkolnak elő, a Giovanna D'Arcóval, A haramiákkal és a Luisa Millerrel. 
   
"Verdi az 1840-es években kétévente írt egy Schiller operát. Mélyen megértette Schiller drámaírói szándékait, de igen radikálisan nyúlt ahhoz a három darabhoz, amely az egész 19. századot meghatározta. Kiemelte a műveket saját korukból, a 13., a 18. és a 19. századból, és zseniálisan emelte át őket az általánosba. A három este sokat adhat hozzá a jelenlegi Verdi képünkhöz és a 19. századról vallott felfogásinkhoz is" - mutatott rá a zeneszerző. 
    
Ennek megfelelően az üres térben különbözően elrendezett nagy plasztikák adják a díszletet, a ruhák alapruhák, az adott korra utaló kiegészítőkkel. A felújított Erkel Színházi bemutató után a kolozsvári premiert követően ott repertoáron maradna.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés