színház
2008. 09. 24.
A Pinceszínház előadása a 4-es metró Rákóczi téri állomásán
MTI
Több mint húsz méter mélyen, a 4-es metró épülő Rákóczi téri állomásán adja elő nagysikerű romantikus vígjátékát, a Libikókát csütörtök este a fővárosi Pinceszínház, a Ráday Kultucca programsorozat keretében.
Várkonyi Zoltán, a teátrum művészeti titkára elmondta: noha ilyen előadásra korábban még nem volt példa, már korábban is többször együttműködtek a metróigazgatósággal, innen származott a rendhagyó színrevitel ötlete is.
"A metróban nem lehet többszereplős előadást színre vinni, ugyanakkor szerettünk volna egy olyan produkciót választani, amely képes magára vonni a figyelmet. Ezért esett a választásunk a Libikókára, erre a kimondottan népszerű darabunkra" - indokolta a két szereplős vígjáték kiválasztását Várkonyi Zoltán.
Mint hozzátette, a helyszín természetesen egyáltalán nem színházszerű, de csütörtök estére megteremtik az előadás körülményeit, így mintegy kétszáz néző tekintheti majd meg a föld alatt a darabot.
Várkonyi Zoltán hangsúlyozta, a Libikókát egyetlen alkalommal adják elő, és valószínűleg az állomás átadásáig már más társulatok sem fognak fellépni a metróban.
William Gibson Libikóka című, egy furcsa párkapcsolat szépségeit és nehézségeit bemutató darabjában a nézők Dobó Katát és Szervét Tibort láthatják; a produkciót Verebes István rendezte.

További írások a rovatból
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...