bezár
 

zene

2012. 10. 25.
Indul az Eurovíziós Dalfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön indul a magyar verseny, amelyen majd eldől, hogy melyik dal képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon - jelentette be Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.

prae.hu

A magyar dalszerzők háromperces műveit várják - mondta Gazsó L. Ferenc, aki reményét fejezte ki, hogy minél többen jelentkeznek a versenyre.
A Dal című produkció "nagyobb méretű vállalkozás lesz", mint tavaly. Az előző évhez képest változás, hogy a magyar közönségnek minden dal magyarul szólal meg - közölte.
   
Gazsó L. Ferenc nagyon fontosnak nevezte, hogy azok a nézők, akik "leszoktak" az M1, M2, vagy a Duna csatorna nézéséről, - mert, mint mondta, voltak olyan évek, hogy valamilyen okokból kiüresedtek ezek a csatornák - újra olyan attraktív és tartalmas műsorokat lássanak, amelyek alapján felfedezik, hogy nemcsak sportot, hanem mást is érdemes ezeken a csatornákon nézni.
   
Rákay Philip, az M1/M2 intendánsa közölte, december 20-ig várják a dalokat. Hozzátette, csak olyan dallal lehet nevezni, amely szeptember elseje előtt nem jelent meg.
   
A legjobb 20, 30, 40 - vagy akár több - dalt mutatják majd be a nézőknek; az biztos, hogy nem három Dal-műsor lesz - mondta.
   
Gazsó L. Ferenc megjegyezte, rengeteg jó énekes és együttes van Magyarországon, de "kevés a jó magyar dal". A közmédia az M1 csatornán ezen szeretne alapvetően változtatni - mondta. Rákay Philip hozzáfűzte, ez szerzői verseny elsősorban.
   
A jövő év májusában a svédországi Malmőben rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés