art&design
2012. 10. 24.
Magyar, észt és lett fotósok kiállítása
Harminc magyar fotóművész, valamint hat észt és lett fotográfus realitásról és fikcióról szóló alkotásaiból péntektől látható tárlat az idei Fotóhónap keretében a Budapest Galéria Kiállítóházban a Lajos utcában.
A Fotóhónap 2012 eseménysorozat Faust II. című tárlatának 112 fotója meghatározott, központi tematika köré épül. A kortárs fotóművészek, köztük Frankl Aliona, Szamódy Zsolt és Szilágyi Lenke alkotásaikban a realitás és a fikció szerepét, arányát és megjelenési lehetőségeit vizsgálják - mondta Uhl Gabriella, a kiállítás kurátora szerdán az MTI-nek.
Mint kifejtette, a kiállításon színes és fekete-fehér képek egyaránt láthatók. Az alkotók sokféle technikát alkalmaztak a felvételek rögzítéséhez, az előhíváshoz vagy a nyomatok elkészítéséhez, az archaikuson át a professzionális digitális technikákig minden fellelhető.
A magyar alkotók közül a kurátor kiemelte Telek Balázs új sorozatát, amelyet erre az alkalomra készített. A művész az általa kedvelt és tisztelt fotográfusokról rögzített portrékat, majd ezeket manipulálta. A portrék mellett látható lesz az adott művész egy-egy saját képe is. Most a sorozat öt alkotását mutatják be, de a fotóművész összesen száz portré elkészítését tervezi - mesélte a kurátor.
Arról is beszélt, hogy a tárlaton szintén kiállító Horváth M. Judit és Kovács Melinda felvételei között sok a közös vonás, a két művész a maga által felépített valóságra koncentrál, ezt kifordítja és olyan kétértelmű helyzetekkel szembesíti a nézőt, amelyeket a valóságban az emberek vagy nem vesznek észre, vagy elsiklanak felette.
Az észt születésű Maria Kapajevától látható lesz egy helyspecifikus installáció: negyven felvételen az orosz prostitúcióval és az orosz lányok férjhez menési hajlandóságával foglalkozik. A manipulált digitális képsorozaton szociológiai felméréseit próbálta összefoglalni, párnára és textíliákra nyomta képeit, olyan anyagokat használt, amelyek a nőiséghez köthetők.
Kitalált, fiktív történetekkel szintén a valóságot manipulálja a lett Arnis Balcus, aki a képeken egy muszlim nőt ismer meg Londonban, elveszi feleségül és lesz egy gyerekük is. A fotósorozat végén derül csak ki, hogy a muszlim nő valójában a fotóművész lett felesége.
A kurátor arra is kitért, hogy a 2012-es Fotóhónap keretében mintegy hatvan kiállítást és eseményt szerveznek több helyszínen. Öt tárlat nyílik a Fuga Galériában és a Mai Manó Házban, valamint Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban, de az Állatkertben és az A22-es Galériában is várják az érdeklődőket.
A Budapest Történeti Múzeumhoz tartozó Budapest Galéria Kiállítóház tárlata december 2-ig látogatható.

További írások a rovatból
Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
Más művészeti ágakról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről