bezár
 

zene

2012. 10. 25.
Egyelőre cím nélkül
Depeche Mode sajtófélóra Párizsban - új Depeche Mode album és turné
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyelőre cím nélkül Elmondhatjuk, hogy jó hangulatban zajlott a Depeche Mode október 23-án, Párizsban megtartott sajtótájékoztatója, mellyel a harmadik X-en is túllépett kult-banda soron következő albumát és az ehhez kapcsolódó turnét promotálta.
A Marek Lieberberg – német koncertszervező – által levezényelt sajtó(bő)félórában egyaránt kérdezhettek profi újságírók, valamint a helyszínen lévő és a weben keresztül becsatlakozó rajongók.

Ám még a kérdezz-felelek előtt megtekinthettünk egy werkfilmet a készülő új – sorrendben 13. – Depeche Mode stúdióalbum munkálatairól. Ráadásul aláfestő zeneként egy vadonatúj dM track is elhangzott, ám ahogy azt megtudtuk, egyelőre nincs neve, sem várható születési ideje Martin Gore, Dave Gahan és Andy Fletcher legifjabb "gyermekének". Sőt, még a "keresztapa" személye sem 100%-ban biztos, bár az sokat elárul, hogy a konferenciára Daniel Miller (Mute Records) is elkísérte "fiait".

 
Az új albummal kapcsolatban – azon kívül, hogy Martin szerint az együttes eddigi legjobb szerzeményei is helyet kapnak rajta – így nem sokat tudtunk meg. Az izgalmak tehát nem csillapodtak, inkább fokozódtak.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/NihMVuspKQw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A jövő májusban, Tel Avivban induló turnén viszont ismét Christian Eigner (dobok) és Peter Gordeno (billentyűk) kísérik a basildoni triót, és ki más, mint Anton Corbijn felel a vizuális megjelenítésért.

prae.hu


Ja, és Martin színpadi ruházatában is biztosan lesz egy kis flitteres csillogás. Minden megy tehát a "bejáratott recepten ne változtass" mottó szerint.
 

A szarkalábak, a ráncok valamint a plusz kilók ugyan mind azt jelezték, hogy itt bizony szinti-pop-dinoszauruszok ülnek a színpadon, Fletch mégis nevetve kérte ki a csapattársai nevében, hogy még mindig ők a legjobbak az elektronikus zenei műfajban. És ezt el is hisszük neki(k).

Ha már október 23-ára, egy ilyen, számunkra forradalmi napra esett ez a mini fekete-ünnep – bár, Martin szerint korántsem sötétek a nótáik -, akkor kihagyhatatlan kérdést kellett, hogy képezzen a Mode szerepvállalása a vasfüggöny száműzésében, amit szerényen el is ismertek, hiszen valóban sok kelet-európai fiatalnak az ő zenéjük jelentette a szabadságot a ’80-as évek második felében. Andy még sztorizott is egy jót  az InterContinental rajongói ostromáról, amit ugyan minden magyar fan kívülről fúj, mégis jó sokadszorra meghallgatni, hogy mi vagyunk a legfanatikusabb hívek.
press conference
Hamar, és vidáman telt el a 45 perc, s bizonyára maradtak bőven fel nem tett – a helyszínen elhangzottaknál jóval izgalmasabb – kérdések ott, és magunkban is, ám ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak, hogy jövőre visszavonhatatlanul turnéra indul a Depeche Mode, és 2013. május 21-én Budapesten ismét együtt lengethetjük a karunkat Dave-vel, mert ez valóban – most már generációkon átívelően – felemelő, közösségi érzés.

És hagyjuk, hogy a zene közelebb hozzon egymáshoz, s máris megérte a a három "srác" bő 30 éves együtt zenélése.

 

Jegy-előrendelés a 2013. május 21-i budapesti Depeche Mode koncertre (Puskás Ferenc Stadion) (szervező: Live Nation) a következő linken: www.ticketpro.hu

nyomtat

Szerzők

-- Janurik János --


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés