art&design
2012. 10. 22.
Lekvárfőzés a szentendrei skanzenben
Lekvárfőzéssel és -kóstolóval, kamrapolcok díszítésével és kiskerti szaktanácsadással is várja a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a látogatókat október 23-án.
A Skanzen keddi programja során bemutatkozik Bogyoszló hagyományőrző közössége, népzenei előadásaikkal többször is találkozhat a közönség a nap folyamán - mondta el az MTI-nek Kecskés Noémi, a múzeum sajtóreferense.
A lekvárkészítés mellett ízes süteményeket, sőt zöldparadicsomból készült lekvárt is kóstolhatnak a látogatók, a kézműves foglalkozásokon pedig többek között famegmunkálással, a kamrapolcokat díszítő csíkok hímzésével és befőttesüvegek dekorálásával is megismerkedhetnek az érdeklődők a Népművészet Mesterei segítségével.
A tanyasi élet pillanatai közül egyebek mellett gyapjúmosással, állatbehajtással, terelésbemutatóval találkozhatnak a vendégek, akik megtudhatják azt is, hogy mi az a juhászelszámoltatás.
A nap folyamán várják azokat a városiakat is, akik most szeretnének belevágni kiskertjük kialakításába. A tanácsadás során a kezdő gazdák megtudhatják, hogy milyen szempontrendszer szerint alakítsák ki a kiskertet, milyen növénybetegségek fenyegetik a palántákat és hogy milyen növényeket érdemes együtt ültetni.

További írások a rovatból
Az acb Galéria Redők című tárlatáról