film
2012. 10. 21.
"Nyomokban zsidót tartalmaz" - Pályázati felhívás kisfilmek megvalósítására
A ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztivál (2012. november 22-25.) "Nyomokban zsidót tartalmaz" elnevezéssel nyílt pályázatot hirdet kisfilmek megvalósítására.
Olyan pályaműveket várnak, melyek az eddigiektől eltérő új, friss szemszögből mutatnak be zsidó karaktereket, zsidó problémákat, zsidó témákat vagy magát a zsidóságot (legyen ez kultúra, vallás, sorsközösség, nép, kisebbség, etnikum, törzs, vagy amit akartok).
Mindezt nem elvárás a film főszereplőjén, elsődleges cselekményén, vagy alkotóin keresztül megtenni. Kifejezetten várják azokat a kreatív megoldásokat is, ahol ez a téma "csak úgy", mellesleg, érintőlegesen, on the side kerül terítékre.
Aminek meg kell felelni:
A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket a 2012. november 22-25-én megrendezendő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztiválon vetítik le. A legjobbnak ítélt film díjazásban részesül, az eredményhirdetésre és díjátadásra a fesztivál nyitóeseményén kerül sor.
A zsűri tagjai:
Díjazás:
A legjobbnak ítélt alkotás jutalma: a nyertes kiutazhat a 2013. évi UK Jewish Film Festival-ra (London), ahol levetítik a filmjét. Átadásra kerül továbbá a Titanic Filmfesztivál díja, egy bérlet a 2013-as Titanicra, mellyel minden előadás ingyenesen megtekinthető. A Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány 50.000 Ft különdíjban részesíti azt az alkotást, amely a leginkább egyedi látásmóddal ábrázolja a mai magyarországi zsidóságot, annak egy-egy szeletét. A különdíjas kisfilmet az Alapítvány oktatási anyagként felhasználva, több ezer gimnáziumi és egyetemi diákhoz tervezi eljuttatni.
A pályázat elküldésének módja:
Az online Nevezési lap kitöltése után a kisfilmeket kétféle módon lehet beküldeni:
1. Digitálisan, fájlküldő használatával vagy a film internetes elérhetőségének elküldésével a kisfilm@zsifi.org címre. A tárgyban legyen feltüntetve a pályázat címe („Nyomokban zsidót tartalmaz”) és az alkotó/alkotók neve.
vagy
2. Postai úton,a kisfilmet DVD-re kiírva, ajánlott küldeményként az alábbi címre:
Gábor Móni – Bálint Zsidó Közösségi Ház
H-1065 Budapest, Révay u. 16.
A borítékon legyen feltüntetve a pályázat címe („Nyomokban zsidót tartalmaz”), az alkotó/alkotók neve.
A pályázat beküldési határideje:
A postai feladás/digitális formában történő elküldés határideje: 2012. november 1. éjfél.
További információ: www.zsifi.org, illetve kisfilm@zsifi.org
Adatkezelés, szerzői- és személyiségi jogok
A beküldött filmeket, videókat és a megadott adatokat a ZSIFI saját adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki. A pályázó a jelentkezéssel hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez és a pályázatban szereplő feltételek szerinti kezeléséhez, továbbá nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. Pályázni kizárólag olyan művekkel lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. A filmben felhasznált zeneszámok címét, szerzőit és előadóit az alkotások végén (a stáblista után) kötelező feltüntetni. Amennyiben a beadott művek mégis más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait megsértik, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik, és köteles a kiírót mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni. Automatikusan, indoklás nélkül kizárjuk a pályázatból azokat a pályázókat, akik a közerkölcs megsértésére alkalmas, megbotránkoztató, vagy faji, etnikai, vallási, világnézeti szempontból gyűlöletkeltésre alkalmas műveket küldenek be és az ilyen tartalmú videókat figyelmeztetés nélkül töröljük. A Pályázó a művek elküldésével automatikusan és ingyenesen engedélyezi, hogy pályázatát a ZSIFI honlapján, facebook oldalán, publikációkban, kiadványokban közzétegye (ideértve az érintett weboldalakat, egyéb online felületeket, illetve a közönség számára banner formájában való hozzáférhetőséget). A ZSIFI a mű bemutatása során biztosítja, hogy a pályázó neve fel legyen tüntetve. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a kiírás részletei, így ütemterve, valamint bizonyos, nem alapvető elemei menet közben módosulhatnak, kiegészülhetnek, továbbá arra is, hogy a szervezők fenntartják a pályázat érvénytelenítésének jogát.

- a filmek rögzítésének módja nincs szabályozva, készülhet mobillal, fényképezővel, HD kamerával stb.
- a műfaj sem kötött, egyaránt várunk dokumentum- vagy kisjátékfilm, animációs stb.
- egy kisfilm nem lehet hosszabb 10 percnél
- a pályaműnek nem kötelező vadonatújnak lennie, lehet már korábban készült, akár máshol már bemutatott filmet is benyújtani, ha megfelel a kiírás feltételeinek
- egy pályázó több alkotással is jelentkezhet
- a nevezés ingyenes
A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket a 2012. november 22-25-én megrendezendő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztiválon vetítik le. A legjobbnak ítélt film díjazásban részesül, az eredményhirdetésre és díjátadásra a fesztivál nyitóeseményén kerül sor.
A zsűri tagjai:
- Gigor Attila (A nyomozó rendezője)
- Szabó Simon (a Papírrepülők film rendezője)
- Till Attila (kulturális műsorvezető, a Csicska rendezőja)
Díjazás:
A legjobbnak ítélt alkotás jutalma: a nyertes kiutazhat a 2013. évi UK Jewish Film Festival-ra (London), ahol levetítik a filmjét. Átadásra kerül továbbá a Titanic Filmfesztivál díja, egy bérlet a 2013-as Titanicra, mellyel minden előadás ingyenesen megtekinthető. A Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány 50.000 Ft különdíjban részesíti azt az alkotást, amely a leginkább egyedi látásmóddal ábrázolja a mai magyarországi zsidóságot, annak egy-egy szeletét. A különdíjas kisfilmet az Alapítvány oktatási anyagként felhasználva, több ezer gimnáziumi és egyetemi diákhoz tervezi eljuttatni.
A pályázat elküldésének módja:
Az online Nevezési lap kitöltése után a kisfilmeket kétféle módon lehet beküldeni:
1. Digitálisan, fájlküldő használatával vagy a film internetes elérhetőségének elküldésével a kisfilm@zsifi.org címre. A tárgyban legyen feltüntetve a pályázat címe („Nyomokban zsidót tartalmaz”) és az alkotó/alkotók neve.
vagy
2. Postai úton,a kisfilmet DVD-re kiírva, ajánlott küldeményként az alábbi címre:
Gábor Móni – Bálint Zsidó Közösségi Ház
H-1065 Budapest, Révay u. 16.
A borítékon legyen feltüntetve a pályázat címe („Nyomokban zsidót tartalmaz”), az alkotó/alkotók neve.
A pályázat beküldési határideje:
A postai feladás/digitális formában történő elküldés határideje: 2012. november 1. éjfél.
További információ: www.zsifi.org, illetve kisfilm@zsifi.org
Adatkezelés, szerzői- és személyiségi jogok
A beküldött filmeket, videókat és a megadott adatokat a ZSIFI saját adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki. A pályázó a jelentkezéssel hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez és a pályázatban szereplő feltételek szerinti kezeléséhez, továbbá nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. Pályázni kizárólag olyan művekkel lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. A filmben felhasznált zeneszámok címét, szerzőit és előadóit az alkotások végén (a stáblista után) kötelező feltüntetni. Amennyiben a beadott művek mégis más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait megsértik, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik, és köteles a kiírót mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni. Automatikusan, indoklás nélkül kizárjuk a pályázatból azokat a pályázókat, akik a közerkölcs megsértésére alkalmas, megbotránkoztató, vagy faji, etnikai, vallási, világnézeti szempontból gyűlöletkeltésre alkalmas műveket küldenek be és az ilyen tartalmú videókat figyelmeztetés nélkül töröljük. A Pályázó a művek elküldésével automatikusan és ingyenesen engedélyezi, hogy pályázatát a ZSIFI honlapján, facebook oldalán, publikációkban, kiadványokban közzétegye (ideértve az érintett weboldalakat, egyéb online felületeket, illetve a közönség számára banner formájában való hozzáférhetőséget). A ZSIFI a mű bemutatása során biztosítja, hogy a pályázó neve fel legyen tüntetve. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a kiírás részletei, így ütemterve, valamint bizonyos, nem alapvető elemei menet közben módosulhatnak, kiegészülhetnek, továbbá arra is, hogy a szervezők fenntartják a pályázat érvénytelenítésének jogát.
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről