bezár
 

zene

2012. 10. 10.
Rolling Stones-világpremier a Petőfi Rádióban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyarországon a Petőfi rádió Talpra Magyar! című műsorában csütörtök reggel 9 óra 20 perckor - azaz egy időben a BBC-vel és a nagy nemzetközi rádióállomásokkal - mutatják be a Rolling Stones zenekar legújabb, Doom And Gloom című kislemezének címadó dalát - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája az MTI-t.

prae.hu

A Doom And Gloom a novemberben megjelenő jubileumi, GRRR! című nagylemezen is hallható lesz. Az új szerzeményt csak a világpremier bemutatása után (magyar idő szerint október 11-én 9 óra 20 perckor) lehet majd letölteni az iTunes oldaláról is - tették hozzá.
   
Mick Jagger, Keith Richards, Charlie Watts és Ronnie Wood legutóbb hét évvel ezelőtt, 2005-ben vonult stúdióba, amikor Bigger Bang című lemezüket készítették. A Doom And Gloomot, valamint a kislemez másik új, One More Shot című dalát egy párizsi stúdióban vette fel az együttes.

Az album producere ismét Don Was volt, akivel a zenekar legutóbbi öt lemezén (Voodoo Lounge, Stripped, Bridges To Babylon, Live Licks, A Bigger Bang) is együtt dolgozott - olvasható a Universal Music Hungary kiadó közleményében.
   
A GRRR! november 12-én jelenik meg, amelyen a két új dal mellett olyan klasszikus Stones-számok is szerepelnek majd, mint a Gimme Shelter, (I Can't Get No) Satisfaction, Jumpin' Jack Flash, Street Fighting Man, Start Me Up, Beast of Burden, Tumbling Dice, Love Is Strong.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés