bezár
 

zene

2012. 10. 10.
Kafka az Armel-operaversenyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Philip Glass Franz Kafka novellája alapján írt, A fegyencgyarmaton című művével folytatódik szerdán este az Armel-operaverseny döntője a Szegedi Nemzeti Színházban.

prae.hu

A darab magyarországi ősbemutatóját a pilzeni Josef Kajetán Tyl Színház produkciójában láthatja a közönség, a művet Viktorie Cermaková állította színpadra.
   
Az operáival, szimfóniáival, saját együttese számára írt szerzeményeivel és a sztárvilág legnagyobbjaival – Allen Ginsberggel, Woody Allennel, David Bowieval - közös munkáival híressé vált Philip Glass e művét a seattle-i A Contemporary Theater (ACT) megrendelésére írta. Az opera világpremierét 2000 szeptemberében tartották.
   
A Franz Kafka azonos című novellája egy kivégzésére készülő rab sorsát és az ítéletet végrehajtó berendezés működését mutatja be. A két főszereplő a Tiszt – akit versenyzőként a fiatal cseh bariton, Jiri Hajek alakít – és a Miroslav Kopp által játszott Látogató. Az énekeseket vonósegyüttes kíséri. 
   
A szerda esti bemutatót követően még két színház produkciójával ismerkedhet meg a közönség. Magyarországon először mutatják be Aleksandra Vrebalov szerb komponista Mileva című operáját, amely az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciója, a versenyprogramot pedig a Szlovák Nemzeti Színház zárja Roland Baumgartner Mária Terézia című művével, amelyet a pozsonyi társulat először mutat be külföldön.
   
Az október 15-i gálán derül ki, hogy a Bernard Faivre d'Arcier vezette zsűri kinek ítéli oda a legjobb női és férfi előadó díját és fesztivál legjobb rendezésért és produkciójáért járó elismerést, és ekkor adják át a közönségdíjat is.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés