bezár
 

zene

2012. 10. 09.
Márciusra elkészül az új magyar zenei központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fiatal muzsikusoknak, alkotók képzésének és a Nemzetközi Eötvös Intézetnek is helyet ad a Mátyás utcában márciusra elkészülő Budapest Music Center (BMC), az új magyar zenei központ. A mintegy 2,5 milliárd forintos magánberuházáshoz a kormányzat 500 millió forinttal járul hozzá.

prae.hu

"A segítség a korábban általunk megpályázott, majd megítélt, de a későbbiekben máshova csoportosított EU-s pályázati támogatást váltja ki" - mondta el az MTI-nek Gőz László, a Budapest Music Center alapító-vezetője. 
   
"A 120 éves, építészetileg megbecsülésre érdemes lakóház átalakítása 2007-ben kezdődött. A önrészen felül, az építkezéshez bankkölcsönre volt szükségünk. A tárgyalások egészen addig jól haladtak, amíg el nem ért bennünket a gazdasági válság. Az ingatlanra, illetékre, adókra, előkészítésre, tervekre, őrzésre és egyebekre elköltött pénz így évekig haszontalanul állt az beruházásban, miközben mi több banknál is próbálkoztunk hitelt szerezni" - hangoztatta az alapító.
    
"2011-ben végül az egyik nagy bank bizalmat szavazott nekünk, és 2012 januárjában elkezdhettük a BMC Zenei Központ 4 ezer négyzetméteres épületének beruházását, amely a belső-Ferencvárosban, a belváros és az egyetemi negyed határán, a megújuló Csarnok tér mellett található... 12 év múlva 70 éves leszek, amire visszafizetjük a csaknem 10 milliós havi részletű kölcsönt" - tette hozzá. 
   
Gőz László elmondta, az újonnan nyíló háznak személyes és szellemi támogatója a Ligeti-, a Kurtág- és az Eötvös-család. A központ koncertterme, elsőként a fővárosban, kifejezetten kamarazenei produkciók számára készül, befogadóképessége 350 fő.

"A jelenleg bérelt lakásban működő zenei könyvtárunk és információs központunk számos új, zenei ismeretterjesztő tevékenységet indítva költözik a házba. A tantermek, rendezvénytermek alkalmasak többhetes nemzetközi zenei kurzusok, szakmai események, összejövetelek lebonyolítására. A 200 személyes kétszintes dzsessz klub és kávéház heti négy napon várja zenei programmal a látogatókat. A professzorokat, növendékeket és fellépő zenészeket 12 vendégszoba várja." 
   
A félmilliárd forintos kormányzati ígéret lehetőséget ad a BMC Zenei Központ magas színvonalú hang-, világítás-, színpad- és konferenciatechnikával történő felszerelésére, különleges akusztikai burkolatok kialakítására, digitális és analóg hangstúdiók létrehozására is. A beruházás révén az eddigi 16 munkahely megtartása mellett 25 új munkahelyet is teremtenek.
   
"Arra is gondom volt" - mondja Gőz László -, hogy a BMC - a privát pénzből létrehozott kezdeményezésekhez hasonlóan, mint amilyen a Carnegie Hall vagy a hozzánk hasonló méretű londoni King's Place - hosszú távon fennmaradjon, és rendelkeztem arról, hogy az épület funkcióját ne lehessen megváltoztatni, mindenkor a magyar zene központja legyen".
   
A Budapest Music Centert (BMC) 1996-ban alapította Gőz László. Egy Lónyai utcai üzlethelyiségben kezdett működni, a cél olyan zenei információs központ kialakítása volt, amely összegyűjti és nemzetközi viszonylatban is hozzáférhetővé teszi a magyar klasszikus és dzsessz zenészek, valamint a magyar kortárs zenedarabok adatait. 
   
A központ folyamatosan bővülő internetes zenei adatbázisaiban jelenleg 3 ezer művész és több mint 10 ezer zenemű adatai szerepelnek. A BMC által képviselt egyedülálló kulturális értékmentő és értékteremtő szemléletmód, a majdnem két évtizedes munka a New York-i Lincoln Center vagy a párizsi IRCAM tevékenységével mérhető össze.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés