Bokody Péter művészettörténész következőképp fogalmazott a kiállítás megnyitóján: „Csordás Zoltán itt kiállított képei két, látszólag ellentétes tradícióból táplálkoznak. A képek egyrészt nem képek a szó klasszikus értelmében: festék ugyan van, de nem egy kifeszített vászonfelületre kerül rá. Csordás képeinek alapjai elfűrészelt lécdarabok, amelyeket általában a festők keretként használnak. Itt ezek a hosszúkás, sokszor tördelt lécdarabok a képfelület egyedüli hordozójává válnak, megfordítva ezzel kép és keret viszonyát. Ebben a tekintetben az itt kiállított képek a modern festészet azon kritikai hagyományához kapcsolódnak, amely látványként meghatározott képpel ellentétben a kép anyagiságát, médiumát helyezte előtérbe. A munkák érdekessége az, hogy a klasszikus festmény kritikája mellett (után?), ugyanakkor visszanyúlnak az ábrázoló festészet egyik klasszikus tradíciójához is: a tájképhez. Ezeken az összerakosgatott lécdarabokon markáns horizontvonallal jelzett táj és a kék ég tárul fel. Klasszikus téma, a szemlélődés egyik legtisztább formája. Csordás képein ezek a tájak szépen megférnek a lebontott képfelülettel, a cikk-cakkban haladó lécek, amelyek sok esetben megtörik a horizontot, ugyanakkor nem sértik meg ennek a kék égnek az illúzióját. Tördelt felületen töretlen látvány – ezt kínálják Csordás képei, olyan képi tapasztalatot, amelyet kár lenne kihagyni!”