film
2012. 10. 04.
David Lynch bemutatja az A38 Hajón
David Lynch bemutatja: Chrysta Bell (USA), 2012. október 16. kedd, 20h, A38 Hajó
Minden tisztességes Lynch-rajongó figyelmébe ajánljuk a a Titanic Filmfesztivál új állandó helyszíne, az A38 különleges programját! David Lynchről már régóta tudjuk, hogy a rendezés mellett lelkesen foglalkozik zenével. Az általa felfedezett Julee Cruise után egy évvel új múzsája érkezik az A38 Hajóra: az elbűvölő texasi díva, David Lynch "valóra vált álma", Chrysta Bell mutatja be a mesterrel közösen készített első lemezét. Erotika és fájdalom, érzékenység és kegyetlenség kavarog Chrysta Bell varázslatos balladáiban.
Lynch és Bell évek óta dolgoznak együtt a rendező házi stúdiójában, szinte teljes titokban. A texasi énekesnő és a hollywoodi rendező közös munkája persze sok megszakítással zajlott, és közel tíz évig tartott, amíg egy teljes lemezanyagot felvettek. Volt, hogy fél évig nem is látták egymást, aztán rövid sessionök során csiszatolták a számokat, és ami talán még azoknál is fontosabb: a művésznő imidzsét. Lynch most sem tagadta meg önmagát: több interjúban is elmondja, hogy ő a „rendező”, Chrysta Bell a „színész”, aki megvalósítja mestere elképzeléseit. Mindebben egy fiatal rendező-operatőr-fotóművész-gitáros-hangszerelő, a budapesti koncerten is fellépő Dutch Rall volt segítségükre. Dutch Rall jóvoltából szinte minden számhoz erős atmoszférájú, Lynch-hangulatú, komor, időnként szürreális hangvételű videóklip készült, amiket Chrysta Bell dívafigurája ural. De az énekesnő nem csupán Lynch teremtménye: magával ragadó kisugárzása van, bársonyos, erotikusan búgó hangja, ami remekül illik a mélyre hangolt gitárok uralta, fülledt hangulatú balladákhoz.
Fellépők:
Chrysta Bell: ének
Dutch Rall: gitár, vokál
Christopher Smart: basszusgitár
Pat Mastelotto: dob
Infó:
www.chrystabell.com
Belépő: 3000 Ft, elővételben: 2500 Ft.
Az estre koncert+vacsorajegy is váltható, melynek ára magában foglalja a fellépést, illetve az azt megelőző menüfogást (Csirkemell királyrákkal vörös currys kókusztej mártással és főtt rizzsel) az A38 Hajó éttermében.
Részletes program, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon.
Fellépők:
Chrysta Bell: ének
Dutch Rall: gitár, vokál
Christopher Smart: basszusgitár
Pat Mastelotto: dob
Infó:
www.chrystabell.com
Belépő: 3000 Ft, elővételben: 2500 Ft.
Az estre koncert+vacsorajegy is váltható, melynek ára magában foglalja a fellépést, illetve az azt megelőző menüfogást (Csirkemell királyrákkal vörös currys kókusztej mártással és főtt rizzsel) az A38 Hajó éttermében.
Részletes program, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon.
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje