bezár
 

zene

2012. 09. 28.
A zene világnapja: koncertek Pesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több koncertet is rendeznek a zene világnapja, október 1. alkalmából a hétvégén és hétfőn Budapesten.

prae.hu

Vasárnap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Wesselényi utcai épületében kortárs zenei hangversenyt adnak. A koncert a Ligeti Györgyről elnevezett oktatási központ első "születésnapját" is köszönti. A műsorban közreműködik Kiss Péter és Lajkó István zongorán, Klenyán Csaba klarinéton, valamint a Trio Inception (Kiss Péter - zongora, Háry Péter - cselló és Szendrey Dániel - kürt) - közölte az intézmény koncertszervező irodájának munkatársa, Hintalan-Mondok Yvette az MTI-vel.

    Az esten először Kodály Hívogatója hangzik el, majd Bartók Improvizációk magyar parasztdallamokra című műve szólal meg. A 20. századi klasszikusok után Jeney Zoltán Canone enigmaticóját, Ligeti György Musica Ricercatájából pedig hat tételt adnak elő. Ezt Ligeti egy másik műve, a Bűvészinas etűdje követi. A Zeneakadémia legendás tanára, Weiner Leó Balladája után Kurtág György Játékok című ciklusának részletei is elhangzanak.

Fekete Gyula Pamut című kompozícióját követően Bartók Ostinatója zárja a hangversenyt, a mű klarinét átiratát a kiváló dzsesszzongorista és zeneszerző, Oláh Kálmán készítette. 

    A fiatal zongoraművész, Marczi Mariann hétfő esti koncertje a Fuga Budapesti Építészeti központban az építészet és a zene világnapját kapcsolja össze. Műsorának címe Víz-művek, az est Kodály Esik a városban című darabjával kezdődik, majd több vizes témájú Debussy-darab hangzik el, például a Vitorlák, az Aranyhalak és a Kertek az esőben. Jeney Zoltán és Hollós Máté egy-egy kompozíciója után Ravel Szökőkútját játssza Marczi Mariann. Liszt Legendák elnevezésű sorozatából a Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár című darabbal fejeződik be a sokrétű program.

    Balázs János, a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny harmadik helyezettje és az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar a zene világnapján az Óbudai Társaskörben lép fel. A társaskör a hangversenyt különdíjként ajánlotta fel a zongoraművésznek. Beethoven Patetikus és Chopin Holdfény szonátája után a lengyel zeneszerző korai, f-moll zongoraversenye szólal meg. 

    A nemrég alakult Új Magyar Kamarazenekar - hangversenymestere és alapítója Bánfalvi Béla - a Klebelsberg Kultúrkúriában Fenyvesi Andreával (hegedű) és Fejérvári Jánossal (brácsa) ad a zene világnapja előtt tisztelgő koncertet. Két Mozart-mű, az F-dúr divertimento és az Esz-dúr sinfonia concertante, valamint Csajkovszkij romantikus Firenzei emléke hallható. 

    Két eseményt is erre a napra időzített az MTA Bölcsésztudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézete: a Magyar Népzenei Antológia című DVD-ROM-ot Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutató, Richter Pál, a kiadvány főszerkesztője, az intézet megbízott igazgatója és Lelkes András, a FolkEurópa Kiadó igazgatója mutatja be hétfőn délelőtt, majd megnyílik a Hangszerek Magyarországon című hangszertörténeti kiállítás a Zenetörténeti Múzeumban. 

    Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975 óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés