bezár
 

zene

2012. 09. 26.
Café Budapest - Balanescu Quartet az Akváriumban
Akvárium Klub, 2012. október 7.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Keménykalap és hegedű, vagyis Alexander Balanescu, Kelet-Európa egyik legnagyobb hegedűvirtuóza (a másik természetesen Lajkó Félix) az Akvárium színpadán. A Balanescu Quartet bizonyára sokaknak ismerős, hiszen legnagyobb szerencsénkre olykor-olykor hazánkban is fellépnek, de közel sem olyan sokszor, hogy ne legyen kötelező minden egyes alkalmat megragadni, amikor a három hegedűs és egy csellista felállásban zenélő vonósnégyes játszik Budapesten.
Október első hétvégéjének lezárásaként, 7-én vasárnap este mindenkinek erősen ajánlott a részvétel, aki szeretné élőben is megízlelni - a bátran világsztárnak is nevezhető - román származású Balanescu hegedűjátékát. 

Alexander Balanescu

Mint azt bizonyára már mindenki kitalálta, itt nem egy mindennapi vonósnégyesről beszélünk, akik a komolyzene oltárán áldozzák fel tehetségüket, hanem bizony egy olyan formációról van szó, akik lasszikus zenei képzésüket felhasználva, népzenei gyökereiket sem feledve nekiálltak a határok kitágításának, aminek eredménye valóban csak a zseniális jelzővel illethető.  A recept pedig: pop, dzsessz, komolyzene, kelet-európai népzene, egy kis avantgárd elegyítve, gondosan összedolgozva, különleges ötletekkel megspékelve. 

Az első, Michael Nyman interpretációt tartalmazó lemeznél is gyanús volt már, de az azt követő - 1992-ben megjelent - Possessed című albumon vált teljesen egyértelművé, hogy Alexander Balanescu nem kíván beállni az átlag hegedűsök sorába. Vagy ismer bárki olyan zenészt, aki átlagos hozzáállással belevágna Kraftwerk slágerek vonósokra történő átírásába?

<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/-N7CkQ2-398" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Balanescu Quartet - Model


Merész ugrás volt a már korábban is elismert hegedűs számára, és egyből világhírnevet is hozott a kvartett számára. Ezt követően pedig nem is következhetett más, mint még tovább haladni a már megkezdett úton, még szélesebbre tárni a kapukat.

Természetesen Balanescu nem feledte el gyökereit sem és bár nem élt túl sokáig szülőhazájában, az 1994-es Luminitza című lemez ihletője mégis Románia és az 1989-es kelet-európai események voltak.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/HDniCuiRfM8" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Balanescu Quartet - Luminitza

prae.hu


Persze ezeknél a puszta tényeknél azért sokkal többről van szó. Egy olyan zenész koncertjén vehetünk részt, aki hegedűjével játszott már többek közt a Pet Shop Boys-szal közösen a Wembley Arena tízezres nézőseregének is, dolgozott együtt David Byrne-nel, Rabih Abou Khalillal, akinek zenei munkássága nem áll meg néhány 
lemez elkészítésénél és azok sokszori előadásánál, de számos filmben (Hogyan éltem túl a világvégét, Angyalok és rovarok, Eizenstein…) is közreműködött zeneszerzőként. Emellett készített lemezt a legendás román népdalénekes Maria Tanase tiszteletére is, sőt a Muzsikás Együttes Bartók Albumán is közreműködött.

Bármelyik korszakába kapunk is bepillantást néhány szám erejéig és bármilyen hosszúságú koncerttel is örvendeztet meg minket a Balanescu vezette négy vonós, az teljesen biztos, hogy felejthetetlen élményben lesz részünk és örvendezhet a lelkünk és minden sejtünk, hogy kéthetes Buenos Aires-i turnéja előtt két nappal nekünk zenél a keménykalapos hegedűs, Alexander Balanescu és az ő kvartettje.

Vonók az égbe - Balanescu Quartet 

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés