bezár
 

zene

2012. 09. 21.
Aranypálca karmesterverseny: 12 fiatal dirigens a középdöntőben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt kontinensről, csaknem 90 jelentkezőből 12 fiatal karmester került az Aranypálca Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny középdöntőjébe.

prae.hu

Két magyar, Erdélyi Dániel és Balassa Krisztián, valamint a japán-brazil Masajuki Carvalho és a lengyel Tomasz Biernaczki került a budapesti elődöntőből a középdöntőbe. A nyolc másik dirigenst Szentpétervárról, Grazból, Moszkvából, Triesztből és Amerikából választották ki a következő fordulóba - mondta Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a pénteki sajtótájékoztatón.

    A középdöntőben két orosz fiatal, Ilja Gajsin és Artyem Gladkov, a francia Pierre Hoppé, a dél-koreai Szan-Dzsun Kvan (Sung-Joon Kwan), az olasz Tania Morandini, a német Danko Drusko, a spanyol-amerikai Roberto Palmer, valamint az ausztrál Carolyn Watson lesz még ott.

    A versenyzők pénteken és szombaton este a Budapesti Operettszínház művészeivel lépnek fel.

A karmestereket a középdöntőben négytagú, nemzetközi szakemberekből álló zsűri értékeli, ennek tagja Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes, Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző, Kesselyák Gergely Liszt-díjas karmester és Kerényi Miklós Gábor, a színház főigazgatója. A döntő október 27-én lesz.

    Kerényi Miklós Gábor hangsúlyozta, hogy a verseny egyedülálló, mert a jelölteknek a zene és az énekesek mellett a show-elemekre is figyelniük kell. 

    Lévay Szilveszter kiemelte: teljesen egyetért a verseny fő gondolatával, amely szerint a fiatal tehetségekre és a jövendő közönségre egyaránt nagy gondot kell fordítani. 

    Kesselyák Gergely hozzátette: lényeges, hogy a fajsúlyos zenélés széles közönséghez jusson el.

    Tokody Ilona arról beszélt, hogy a klasszikus operettet és a minőségi musicalt nem tekinti lenézett műfajnak, és mint mindenhol, ezen a színpadon is a tudás és a tehetség legjavát kell nyújtani.

Megjegyezte: a rendező szerepe az előadás kezdetéig tart, a függöny felgördülésétől az énekes legfontosabb partnere a karmester.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés