bezár
 

zene

2012. 09. 19.
Tisztelet a múltnak, üdvözlet a jövőnek!
Az Óbudai Társaskör sajtótájékoztatója 2012. szeptember 18-án
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az évfordulók évadát indítja most az Óbudai Társaskör. Idestova huszonöt évvel ezelőtt Korompay Katalin építész évezredeket átfogó történetű kis házat talált, és rekonstrukciós munkájával olyan légkörű épületet teremtett, amit szeretnek, magukénak éreznek a fővárosi és az óbudai emberek.

prae.hu

Korompay Katalin így emlékszik vissza az épület kialakítására: könnyű és hálás feladat volt: szinte csak vissza kellett állítani a majdnem egykori formába a csaknem egykori tartalmat. Így jött létre az Óbudai Társaskör, ahol kulturális entitásként együtt él kép, ház, történelem, vers és zene.
 
Harsányi Mária, Óbudai Társaskör igazgató

A klasszikus értékek őrzése és ápolása mellett az Óbudai Társaskör küldetésének fontos eleme a művek és művészek új generációjának bevezetése a koncertéletbe. Az intézmény abban a szerencsés helyzetben van, hogy nemcsak koncertek alkalmával találkozik a művészeti élet szereplőivel, hanem szoros együttműködést tesz lehetővé az épület is, amely otthont ad a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, a Budapesti Vonósoknak, és a nagyon ígéretesen induló Anima Musicae Kamarazenekarnak.



Együttműködésekből születő koncertek

Október 1-jén, a Zene Világnapján tisztelgés a Liszt Ferenc Kamarazenekar 50 éves előadóművészi pályája, Rolla János művészeti vezető invenciózus munkássága és Balázs Jánor, az ifjú zongoraművész tehetsége előtt, akinek a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny különdíjaként ajánlották fel ezt a koncertmeghívást.

A napokban befejeződött Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny Társasköri különdíját – vagyis a következő koncertévadra szóló meghívást – Kállai Ernőnek adták át.

A Budapesti Vonósok különleges, ünnepi alkalomra készül december 2-án, amikor az Óbudai Társaskör a 35 éves zenekarral közösen Botvay Károly tanár urat köszönti 80. születésnapján, 80 év nyolcvan percben című koncertünkkel.

Az Anima Musicae Kamarazenekar ez évadban három részből álló hangversenysorozatot tervez, melynek címe: A zene lelke. Ennek első koncertje lesz november 28-án, ahol Vivaldi, Mozart és Carl Philipp Emanuel Bach mellett a ritkán hallható Kalinnikov vonósszerenád, és a kortárs szerzők legifjabb nemzedéke képviselőjének, Balogh Máté Gergelynek egy műve is megszólal. A kamarazenekar ebbe a sorozatba – amelynek címe azonos az együttes elnevezésével – saját kortársait hívja meg szólistaként, majd márciusra a legendás tanárok egyikét, Rados Ferencet kérték fel partnerül.

Évfordulók

Október 6-án Tátrai Vilmos hegedűművész születésének 100. évfordulója tiszteletére – a Tátrai Emlékalapítvány kezdeményezésére – a koncert mellett kamarakiállításnak is helyet ad az intézmény, amely november 4-ig lesz látható.

Október 25-én a könnyű műfajok egyik nagy klasszikusának, Fényes Szabolcsnak – aki szintén 100 éve született – fülbemászó, az idősebb korosztály által jól ismert dallamait most a Budapest Bár öltözteti új, ünnepi ruhába. Mivel a koncert az Óbudai Társaskör felkérésére született, ezért az októberi bemutató után Budapesten csak a Társaskörben lesz látható, hallható. Címe: Holnap.

November 7-én Lengyel Zoltán (zongora) és Kun Ágnes (ének) előadásában Claude Debussy dalok és zongora-művek hangzanak el a Képek I, II, Prelűdök I, Etűdök és a Gyermekkuckó sorozatokból.

November 9-én az Óbudai Társaskör – Debussy szalonjában Monsieur Croche életre kel – avagy: Ki az a Claude Debussy? Claude Debussy és Monsieur Croche varázslatos világát Fábián László, Debussy-kutató nyomán – Bencze Szinvia, a Bartók Rádió programszerkesztő-műsorvezetője jóvoltából ismerheti meg a közönség.



Hallhatunk majd a zenei fantomkritikusról, akinek gondolatai megmutatják, ki az igazi Claude Debussy! Közben Debussy kompozíciói is megszólalnak: Ábrahám Márta, Mali Emese, Seleljo Erzsébet és Seleljo Irén előadásában.

December 5-én az Óbudai Népzenei Iskolával közös rendezésben jön létre a Lajtha László emlékhangverseny. Válogatás hangzik el népzenei gyűjtéseiből és zeneszerzői életművéből: többek között Balogh Kálmán, a híres cimbalmos prímás Tendl Pál dallamait játssza Lajtha Vas megyei gyűjtéséből, de elhangzanak a nagyon ismert széki és a ritkán hallható szépkenyerűszentmártoni, kőrispatai dallamok is a Népzenei Iskola tanárainak előadásában.

Lajtha zeneszerzői munkásságát Körmendi Klára zongoraművész és az Óbudai Kamaraórus idézi meg, vezényel: Erdős Ákos. Az est házigazda-műsorvezetője: Solymosi Tari Emőke lesz.

És még egy jubileum – mert Óbuda’ nem lehet meg Krúdy évforduló nélkül! – és mivel százegy esztendeje jelent meg Krúdy Gyula első Szindbád-novellája, a női szívek újra és újra útnak induló hajósa újabb kalandokba bonyolódik. A mesés jubileum alkalmából születő műsor az Óbudához kötődő Szindbád-történeteket eleveníti fel, hangulatos zenével és sok humorral.

Október 18-án SZINDBÁD ÓBUDÁN – a zenés irodalmi estet szerkesztette: Fráter Zoltán. Közreműködik: Györgyi Anna, Losonczi Kata, Horváth Lajos Ottó és a Kék Duna Koncert-szalonzenekar.

További kiemelt programok

Ettől az évadtól havi rendszerességgel műsoron tartják, sőt Budapesten csak az Óbudai Társaskörben lesz látható A Szkalla lányok. Örkény István Macskajáték című kisregényét Berényi Gábor alkalmazta színpadra. Béres Ilona és Tordai Teri párosa nagy sikert aratott a nyári előadásokon, ősztől a "kőszínházban" találkozhatunk Erzsi és Giza könnyes-kacagtató történetével, a Manna produkció gondozásában.

Az Óbudai Társaskör a felnőtt törzsközönség szolgálata mellett a gyermek-korosztályra is gondol, amikor a Mozart klub beavató foglalkozásait hónapról hónapra meghirdeti. Októberben a Csikszerda és a kórusimprovizáció, novemberben a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai, valamint Varga Károly és Tóth Árpád műsorvezetők kalauzolják hallgatóikat a zene világába.

Ugyancsak nagy tisztelettel tekint az intézmény a jelentős alkotó-pedagógus egyéniségekre, akiknek keze alatt generációk nőttek fel művésszé, vagy zeneértő, érdeklődő közönséggé: október 11-én Balázs Oszkár szerzői estjét rendezik meg.

Balázs Osztkár mint ütőhangszeres tanár először a saját növendékeinek komponált kis darabokat, majd a szakmai sikerek aztán további művek írására sarkallták. Ezt az alkotó-tanári módszert igazolják a műsorban elhangzó művek és a közreműködő egykori tanítványok, Soroksártól Óbudáig, az óvodától a Zeneakadémiáig, a Mustármag Iskola kis csengettyűseitől az Amadindáig.

Végezetül kanyarodjunk vissza ahhoz a termékeny kapcsolathoz, amely a Társaskört a Liszt Ferenc Kamarazenekarhoz fűzi. Ha van rezidens együttesük vagy rezidens produkciójuk, hát most már van "rezindens műfajuk" is: október 10-én Családzene címmel Várnagy Mihány (hegedű, brácsa, viola d’amore), a Liszt Ferenc Kamarazenekar brácsa szólam vezetője és családtagjai adnak koncertet, melynek műsora Mozarttól Varró Dánielig ível.

Simkó-Várnagy Mihály

Az Óbudai Társaskör Galéria 2012. őszi-téli programja

Az őszi program első kiállítását (szeptember 4. – október 7.) az egy éve elhúnyt, a Társaskörben már egyéni kiállításon bemutatkozott Elek Is képzőművész és író emlékének szentelik.

Művészetének eddigi legteljesebb bemutatásáról van szó, mely a Magyar Műhely Galéria, a Liget Galéria és a Társaskör Galéria összefogásával jött létre. Szelley Lellé képzőművésszel, a hagyaték kezelőjével, Várnagy Tibor képzőművésszel, a Liget Galéria kurátorával, a művész munkásságának ismerőjével, valamint Szombathy Bálint képzőművésszel, a Magyar Műhely Galéria kurátorával három részre osztották az életművet. Az Óbudai Társaskör Galéria kiállításán elsősorban – egyszerre költői, humoros és politikus – képzőművészeti munkáiból mutatnak be válogatást: rajzokat,grafikákat (szamizdatban terejesztett plakátokat és szitanyomatokat), olajfestményeket. Mellettük akciókat dokumentáló videó-műveket is láthatóak lesznek.



A galéria – fő profiljaként, több mint negyedszázados hagyományának megfelelően – mindenekelőtt a fiatal generációnak nyújt bemutatkozási lehetőséget. Közéjük tartozik Piros Bora (október 16. – november 11.) is, aki kreatívan, játékosan viszonyul a világ jelenségeihez. A festmény mint tárgy foglalkoztatja. A festett kép dimenzióin túllépve, újszerű anyagokkal és a mű terének lehetséges tágításával, ahogy ő fogalmaz: "ürességgel" történő telítésével foglalkozik.

A középgeneráció élvonalbeli alkotói közül Szilágyi Teréz (november 20. – december 16.) festőművész kiállítása tartalmi szempontból feminista attitűdöt képvisel. Videójának és nagy szakmai tudással készült festményeinek témái saját mikrokörnyezetétől,a személyes élettörténetek realisztikus ábrázolásától a képzeletbeli valóságig terjednek.

50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar – a 2012/13-as jubileumi szezon őszi eseményei

A Liszt Ferenc Zeneakadémiára járó végzős diákok alapította Liszt Ferenc Kamarazenekar 1963. március 18-án tartotta első koncertjét, melyet aztán újabbak és újabbak követtek Magyarországon, a kelet-európai blokkban, majd a többség számára elérhetetlen Nyugat-Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Japánban, Ausztráliában... A tagok cserélődtek, de az egyedülálló zenekari hangzás és a közös zenélés öröme ötven év alatt megmaradt.

A Sándor Frigyes zenei igazgatásával induló, majd 1979-től Rolla János vezetésével működő együttes több mint ötven országban adott számtalan koncertet, köztük olyan jelentős hangversenytermekben, mint a New York-i Carnegie Hall, a tokiói Suntory Hall, a sydneyi Operaház, a párizsi Theâtre de la Ville, valamint az amszterdami Concertgebouw.

Nekünk akkoriban nem volt igazi mintánk – mesél Rolla János, az együttes művészeti vezetője a kezdeti időkről. – Rá kellett jönnünk mindenre, hiszen a világban is talán csak négy-öt olyan együttes létezett, amelyekre azt mondhattuk, hogy klasszikus kamarazenekar. Úgyhogy folyamatosan próbáltuk gyűjteni az információkat. Emlékszem, amikor a Moszkvai Kamarazenekar játszott a Zeneakadémián, rájöttünk, hogy mindent egész másképp csinálnak, mint az I Musici zenésze. Aztán ott volt a Britten-féle English Chamber Orchestra, a maga hatalmas hírnevével, és elképesztő technikai megoldásaival. Végül is az ember a sok tapasztalat után ott köt ki, hogy mégis az lesz a legjobb, amit már elindított. A Liszt Ferenc Kamarazekarra mindig rá lehetett ismerni, most is, de azért ma újra kell értelmezni a saját hangzásvilágunkat.

Koncertjeiken és lemezeiken együtt muzsikáltak többek közt Szvjatoszlav Richterrel, Yehudi Menuhinnal, Jean-Pierre Rampallal, Henryk Szerynggel, Isaac Sternnel, Msztyiszlav Rosztropoviccsal, Kocsis Zoltánnal, Maurice Andréval, Martha Argerich-csel, Pierre Fournier-vel, Heinz Hollingerrel, Schiff Andrással, Pauk Györggyel, Frankl Péterrel, Ránki Dezsővel, Perényi Miklóssal, Miklósa Erikával, Hansjörg Schellenbergerrel, Vadim Repinnel, Starker Jánossal, a Midori és a Laredo Trio-val.

Mindenekelőtt tanulni akartunk, és megpróbáltunk azonnal az éppen velünk játszó művészhez idomulni – tette hozzá Rolla János. – Ezért nagyon hálásak voltak a szólistáink is. Isaac Stern például azt mondta a zenekarról, hogy "tudod, olyan ez, mint egy kényelmes cipő". És ha ő mondja, így van, mert élete vége felé már egy fekete Nike-sportcipőben lépett fel, mert így volt kényelmes számára. Ő már megtehette, hogy ne húzzon lakkcipőt. De visszatérve az előadásokra, bármilyen nagy is egy szólista,, a színpadon, a koncerten egy zsákban futunk, tehát ha ő nem vesz tudomást a zenekarról, annak katasztrofális eredménye lesz. Ezt próbálom a mai zenekar fiatal tagjainak is megtanítani, hogy nyúljanak a dolgok mélyére, mert a saját hangzás csak akkor alakulhat ki.

A zenekar eddig több mint 200 hanglemezfelvételt készített a Hungaroton, az Erato, a Teldec, az EMI, a Quintana és a CBS-Sony Classic kiadókkal. Legtöbb felvételük a Hungarotonnal készült, ahol Ferencsik János után 1983-ban másodikként vehették át az egymillió példányszám után járó emlékplakettet. Párizsban három alkalommal nyerték el a francia Académie du Disque nagydíját, Magyarországon pedig több felvételük kiérdemelte az Év Hanglemeze címet.

A 2012/13 évad őszi programja

Az ünnepi évad azzal a ténnyel erősödött, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának 5/2012. (VI. 15.) EMMI rendeletében megjelent, mely együttesek kerülnek a nemzeti és melyek a kiemelt kategóriájú zenekarok, énekkarok körébe. A Liszt Ferenc Kamarazenekar nemzeti státuszt kapott, mely az együttes munkájánk fontos jogi elismerése. Az előző években is I. kategóriájú zenekari besorolást kapot, s az új rendszer szerint is a legmagasabb, nemzeti kategóriába került.

Az évad nyitányaként a zenekar rendhagyó módon kiállítást szervez: az A38 hajón 2012. szeptember 17-30 között számos elismerését, díját is bemutatja az együttes- az aranylemezt, közönségdíjakat, díszokleveleket, amelyek először kerülnek a nyilvánosság elé. Ezeken kívül fotók, plakátok, koncertfelvételek, életképek láthatók a turnékról, a zenészekről.

A Művészetek Palotájától a jubileumra való tekintettel a megtisztelő Évad zenekara címet kapta az együttes, amely kitüntetett figyelmet jelent a szezon során. A Világsztárok az évad zenekarával elnevezésű bérletsorozatban az együttes négy hangversenyt mutat be közönségének kiváló szólistákkal:

Beethoven-est / október 20., 19.30: szólista: Luis Fernando Perez – zongora
Mozart-est / november 21., 19.30: szólista: Kocsis Zoltán – zongora
Magyar-brit változatok / január 20., 19.30: szólista Perényi Miklós – gordonka
Franciás impressziók / május 13., 19.30: szólista: Emmanuel Pahud – fuvola


Mindannyian nemzetközileg ismert muzsikusok és a zenekar mindegyikükkel játszott már korábban, így ismerősként üdvözölhetik egymást a színpadon. Kocsis Zoltánnal és Perényi Miklóssal Hungaroton-felvételek is készültek és Emmanuel Pahud-vel a Zeneakadémián, a Zempléni Fesztiválon és számos külföldi turnén szerepelt együtt a zenekar.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar az A38 hajóval együttműködve 2012. november 26-án, 2013. február 26-án és március 20-án könnyen befogadható darabokkal kortárs zenei sorozatot mutat be a hajó kiállítótermében, mely helyszínválasztás nyitás a fiatalabb közönség felé.

Az együttes a 2012/13-as szezonban is folytatja az ifjúsági koncertsorozatát az Óbudai Társaskörben és a XIII. kerületi oktatási intézményekben. Az évadban szentendrei és III. kerületi iskolákban is játszik a zenekar és a tevékenység további bővítése a cél más budapesti kerületi intézmények bevonásával.

Ebben a világban, ahol a komolyzene kissé a perifériára szorult, a zenekarnak mindenképp részt kell vállalnia a zenei nevelésben – gondolja Tfirst Péter hegedűművész, akinek az édesapja, Tfirst Zoltán is az együttes tagja. – A zenekar megtette az első lépéseket az ifjúsági koncertekkel, melyekkel "házhoz megyünk" az iskolákba, és ha egy ilyen előadás alkalmával csak egy gyerek meséli el otthon, hogy milyen élményben volt része, akkor azt hiszem, elértük a célunkat.

Az ünnepi évad kiemelt eseménysorozata a Filharmónia Kht rendezésében megvalósuló magyarországi koncertkörút, mely során a legtöbb magyarországi városba eljut a zenekar, hogy a közönségével közvetlenül ünnepelhessen. A sorozaton Lovas György, az együttes korábbi hegedűművész tagja tölti be a narrátor szerepét, aki műismertetésekkel, anekdotákkal színesíti a fellépéseket. A zenekar így a következő városokba jut el 2012 ősze során:

2012. október 6., 20.00, Pécs, Kodály Központ
2012. október 11., Győr, Pannonhalma Gimnázium – ifjúsági koncert
2012. október 15., 19.30, Békéscsaba, Jókai Színház
2012. október 16., 19.00, Veszprém, Pannon Egyetem Aula
2012. november 2., 19.30, Szombathely, Bartók terem
2012. november 8., 19.00, Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
2012. november 23., Hódmezővásárhely Bessenyei Ferenc Művelődési Központ


Az együttes az otthonául szolgáló Óbudai Társaskörben 2012. október 1., 19.00-én mutat be koncertet a Zene Ünnepe alkalmából illetve jótékonysági hangversenyt ad 2012. október 14-én a Bátor Tábor kis lakóinak. A zenekar ezeken a koncerteken kívül 2012. november 10-én Kunszentmártonban és november 16-án Pannonhalmán lép föl.

Az együttes külföldi koncertfelkéréseknek is eleget tesz a jubileumi szezonban:

2012. október 23-26 között erdélyi körúton vesz részt koncertekkel Szatmárnémetiben (szólista: Fátyol Rudolf, hegedű) és Kolozsváron (szólista: Bogányi Gergely, zongora) mely a 2011-es sikeres erdélyi turné folytatása és remények szerint egy hosszú távú együttműködés kezdete.

A zenekar 2012. december 4-8. és 2013. február 26 – március 10. között német turnékon vesz részt. Az első etap szólistája Boldoczki Gábor és Sergei Nakariakov trombitaművészek lesznek – Gáborral már számos koncertet adott az együttes, Nakariakovval 2011-ben a Művészetek Palotájában lépett fel. A decemberi német turné keretében Frankfurtban, Pirmasensben és Göppingenben adnak hangversenyt az együttessel.

További információ:
www.lfkz.hu

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés