bezár
 

zene

2012. 09. 19.
Omega50
2012. október 6. (szombat), 20:00, Papp László Budapest Sportaréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csodás karriertörténete során az Omega szinte mindent elért, amiről egy magyar zenekar csak álmodhat. Mégis, bármilyen meglepő, de a legendás együttes idén október 6-án először lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

prae.hu

A legenda szerint a két iskolai zenekarból alakult banda, s immár új nevét egy koncertplakátról tudta meg. Miután a hangszeres-muzsikálást a Fiúk ez idő tájt még igencsak tanulgatták és a kezdeti időket a gyakori tagcserék jellemezték, feltehetően senki sem gondolta volna, hogy épp a legnagyobb magyar könnyűzenei sikertörténet veszi kezdetét.

Benkő, Kóbor, Mihály, Laux mellett már az első években olyan nevek fordultak meg a zenekarban, mint Koncz Zsuzsa, vagy Somló Tamás. A szerzőként is remeklő Presser Gábor billentyűssel és Molnár György szólógitárossal viszont már az Omega első igazi Aranycsapata állt össze.

A bemutatkozó kislemezeik egyike, a Kiabálj, énekelj című, egyenesen a Táncdalfesztivál döntőjébe repítette őket, majd nem sokkal később első magyar zenekarként jutottak el a beat őshazájába is.

Londoni koncertjüket követően még Eric Clapton és George Harrison gratulációját is bezsebelhették, csakúgy, mint a Decca cég lemezszerződését. Ezután példátlan nemzetközi elismerés után a Hungaroton is szerződést ajánlott, melynek eredménye az első Magyarországon napvilágot látott album, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek azonnal 100.000 eladott korongot és Aranylemez státuszt ért el.

Tv-show, filmszerepek és a meginduló slágergyártás jellemezte a következő éveket. Megszületett a Tízezer lépés, Petróleumlámpa, vagy a Gyöngyhajú lány. Ez utóbbiból cseh és lengyel utánzatok is készülnek, de feldolgozta az NDK sztárja, Frank Schöbel és később a Scorpions is. A dal díjakat nyert a tokioi Yamaha Fesztiválon és Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.

A ’70-es évek elején Debreczeni Ferenc csatlakozott a Benkő László, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György alkotta formációhoz, ezzel a mai, végleges felállás is kialakult.

Omega (fotó: Mándi Emese)

Ezekben az időkben az Omega már nemzetközi sztárzenekar. Azóta Európa összes tv-s, rádiós show-műsorát megjárták, a nemzetközi fesztiválokon a legnagyobb világsztárok társaságában szerepeltek.

A német, angol, holland, francia, spanyol, finn turnék és megannyi olyan sláger, mint az Ezüst eső, Fekete pillangó, Léna, Babylon, vagy a Hajnali óceán mára egy összetéveszthetetlen zenekari arculatot és pályafutást határoznak meg, melynek sikereit magyar zenekarnak megismételni azóta sem sikerült.

Megszámlálhatatlan Arany és Platinalemezük mellett az Omega nevéhez kötődik az első magyar Gyémántlemez is, ötmillió eladott albumuk után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek rekorderei is Ők, akár a Kisstadiont vesszük, vagy az egészen példátlan 4 Népstadion-béli Szuperkoncertet.

Omega plakát
 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés