bezár
 

zene

2012. 09. 13.
Gondolunk a következő generációra is
A Pannon Filharmoniusok évadnyitó sajtótájékoztatója 2012. szeptember 12., Kodály Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mozgalmas év előtt áll a Pannon Filharmonikusok: a szervezeti forma átalakítása és a nemzeti minősítés új feladatokat és távlatokat nyitott az együttes előtt, amely komplex pedagógia programmal, koprodukciós előadásokkal, a zongoraművészet krémjével és felnőtteknek szóló mesékkel várja közönségét a Kodály Központba, a Pécsi Bazilikába és a Művészetek Palotájába. A tíz éve megújult együttes évadnyitó sajtótájékoztatóján jártunk, a pécsi Kodály Központban.
 

1

prae.hu

2

3

4

5

6

7

8

9

10

"Mi a jelentősége ennek az évnek?" - indította a beszélgetést Angyal Tünde, sajtómunkatárs.

Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója a kérdésre elmondta, hogy az együttes nemzeti zenekar minősítést szerzett a tavasz folyamán, amelynek értelmében az állam kiemelten kezeli, külön közszolgáltatási szerződésben rögzíti a zenekar feladatkörét. "Úgy érezzük, hogy az elmúlt 10 év pécsi példája megmutatta, hogy lehet a fővároson kívül is olyan értéket létrehozni, ami mindenki számára büszkeség lehet az országban" - folytatta. A feladatok kiterjednek a pedagógiai tudatosságra, a magyar tehetségek és zeneszerzők támogatására, ősbemutatók és koprodukciók ösztönzésére, és a nemzetközi jelenlétre, a határon túli magyarlakta területekkel történő kapcsolatok kiépítésére.

Angyal Tünde, Gyöngyösi Levente, Bogányi Tibor és Horváth Zsolt

A nemzeti minősítéssel kapcsolatos financiális feltételekkel kapcsolatban dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy a nemzeti minősítés a város számára is fontos és jelentős állomás, amely az elmúlt évek szakmai munkáját igazolja vissza. "A város jó gazdagént kíván eljárni a finanszírozásban, hiszen az elmúlt teljes évad a Kodály Központban nagyon magas színvonalon zajlott, és olyan mércét állított a zenekar elé, amely alulról zárt: csak felfelé vezet az út."

Horváth Zsolt, dr Páva Zsolt, Kocsis Zoltán és Beck Zoltán

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója kiemelte, hogy a zenekarok teljesítményének megítélése nagyon nehéz és szubjektív, hiszen kevés mérhető szempont van ehhez, ugyanakkor véleménye szerint a financiális döntésekben alkalmazott "egyenlősdi" valójában a döntés megkerülését jelenti, amellyel személy szerint nem ért egyet. "Mit jelent a tartalom? Minden együttes esetében különböző. Nem csak a nevében, hanem a tevékenységében is ápolni kell a nemzeti eszmét".

"Minden, ami már elhangzott Pécsett, új értelmezést nyer ebben a teremben. Nem csak koncertezünk, hanem újraélesztjük a mondanivalókat" – foglalta össze Bogányi Tibor, vezető karmester az évadban eljátszott művek jelentőségét.

A következő évaddall kapcsolatban elmondta, hogy a koncerteken kivételes vendégművészeket köszönthet a zenekar: elsőként lép a pécsiek színpadára karmesternő, Eva Ollikainen személyében, hallható lesz olyan ritkán játszott mű, mint Nyikolaj Csajkin harmonikaversenye Rade Mijatović előadásában, ráadásul Pécsett és Budapesten is játszanak a legnagyobb zongoraművészek: Frankl Péter, Bogányi Gergely, Fazil Say és Ránki Dezső lesz az együttes A zongora négy arca című sorozatának vendége.

Gyöngyösi Levente, Bogányi Tibor és Horváth Zsolt

A vonósok mestereit Baráti Kristóf és Petteri Iivonen hegedűművész, Várdai István és Jérôme Pernoo csellóművész képviseli, de nem maradnak el a fúvósok sem a szólisták soraiból: októberben a Zágrábi Filharmonikusokkal Radovan Cavallin klarinétművész érkezik, novemberben Fekete-Kovács Kornél szárnykürtjén a Miskolci Szimfonikusokkal játszik, májusban pedig Bencze Csaba harsonaművész Bourgeois Harsonaversenyét játssza. A zenekar művészei közül Bujtor Balázs koncertmester két alkalommal is fellép, szólistaként.

Az együttes folytatja felnőtteknek szóló sorozatait mind Pécsett, mind a fővárosi Művészetek Palotájában. Budapesti újdonság az ún. EXTRA bérlet, melynek keretében pécsi kirándulás, a Zsolnay Negyed meglátogatása is szerepel a budapestiek bérletében.

"Emellett fontos hogy jelen legyen egy zeneszerző, rezidens zeneszerző, akitől évente kérünk egy múvet, amihez esetleg a paramétereket is megadjuk" – mondta Bogányi Tibor karmester. Gyöngyösi Levente Ouvertura Sopianaensis című, a zenekar felkérésére írott művének ősbemutatója szeptemberben lesz.

A sajtótájékoztatón résztvevő rezidens szerző, Gyöngyösi Levente zeneszerzőként is a csodálatos lehetőségek terének értékelte a Kodály Központot: "személyes, barátságos, tisztán, ugyanakkor nagyszabásúan szól".

Gyöngyösi Levente, Bogányi Tibor és Horváth  Zsolt

Alexander Radvilovich művének bemutatója októberben lesz, Primous Fountain, amerikai zeneszerző IV. szimfóniájának európai ősbemutatójára november elején kerül sor, majd november végén Fekete-Kovács Kornél hegedű-szárnykürt kettősversenyének bemutatója lesz – folytatta Horváth Zsolt, PFZ igazgató az új évad ismertetését.

Márciusban Oláh Kálmán szerzői estje tartogat meglepetéseket, melyen a Pannon Filharmonikusok az Oláh Kálmán Trióval, Bacsó Kristóffal és Dés Andrással játszik jazzszimfonikus műveket. A programból természetesen nem maradhat el a filmzenei koncert októberben, a Casablanca, Denevérember, Pókember vagy A Tenkes kapitánya zenéjével.

Koprodukciós előadásokon lép fel Szekeres Adrienn és Vermes Tímea, a Művészetek Palotájával és a Neue Oper Wien társulatával közösen pedig előadásra kerül Ligeti György Le grand macabre című operája. "Extrém nehéz előadás az énekesek és a zenekar számára is, eszméletlen hangszerparkkal" – mondta erről a darabról Horváth Zsolt, PFZ igazgató. Februárban a Kodály Központban hallhatjuk először a Pécsi Nemzeti Színházzal koprodukcióban Gounod Rómeó és Júlia című operájának koncertváltozatát, aminek a színpadi premierjére áprilisban kerül sor.

A zenekar megünnepli Kocsis Zoltán 60. születésnapját is. Az együttes első állandó vendégkarmestere szeptemberben zenekari versenymű szólistájaként, októberben karmesterként, decemberben pedig önálló szólóesttel lép a pécsi közönség elé.

"A felnőtt hangversenyeken egy fontos technikai újítás lesz: a közlekedési nehézségek miatt ezentúl a hétköznapokon megrendezésre kerülő koncertek 19.00 órakor kezdődnek a Kodály Központban" – emelte ki Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója.

A gyerekprogramok mindegyike megújul, a legjelentősebb innováció, hogy a könnyűzenei világból ismert kedvenc, Beck Zoltán vezeti ezentúl a zenekar Segítség, komolyzene! című beavató sorozatát. A sorozatot nem csupán gyerekeknek, hanem a komolyzenével még csak ismerkedő felnőtteknek is ajánlja a zenekar.

"A Segítség, komolyzene! sorozat kicsit elfáradt, rájöttünk, hogy olyan lehetőségek vannak benne, amiket még nem használtunk ki. Ekkor gondoltunk Beck Zoltánra, hogy a laikus kérdező szerepét eljátssza. Arra számítottam, hogy hosszadalmas rábeszélésre lesz szükség, de 60 másodperc alatt lezajlott az egész Zolival" – mondta Horváth Zsolt, PFZ igazgató.

Beck Zoltán

"Nem idézőjeles a laikus kifejezés, tényleg laikus leszek" – felelte erre Beck Zoltán, a 30Y együttes frontembere. "Gönczi Lacival csináljuk, aki kiváló zenetudós. És sokat olvastam mostanában Berliozról és Brahmsról, ezek lesznek először. Nem feltétlenül tőlem volt bátorság elvállalni, inkább tőletek".

"A sorozattal a gimnaizstákat és egyetemistákat célozzuk meg. Ha izgalmas lesz, az csak jó" – válaszolta Horváth Zsolt, PFZ igazgató.

Beck Zoltán

"Gondolunk a következő generációra is", folytatta: a 8-12 éveseket a Segítség, komolyzene előtt Ráhangoló játszóház várja, az ovisoknak szóló ANDA Csigaház és a karonülők Rafting Babzsák sorozata pedig a támogatóknak köszönhetően kiteljesedik, és komplexebb élményt nyújtva úgy ülteti el a gyerekekben a komolyzenei közeg természetességét, hogy azt a gyerekek játékként éljék meg.

 

1

2

3

4

 
 

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés