art&design
2012. 09. 13.
A képzőművészetisek kiállítása Szentendrén
A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) hallgatóinak alkotásaiból nyílik tárlat pénteken a szentendrei MűvészetMalomban. A kiállításon a festő, a szobrász, a grafika és az intermédia szak növendékeinek munkáival találkozhat a közönség.
A kiállítás a Művészeti egyetemek a MűvészetMalomban című kiállítás-sorozat első állomása – mondta el az MTI-nek Mélyi József művészettörténész, a projekt vezetője. A rendezvényen az egyetem tanszékei is bemutatkoznak.
A projektet a PMMI kezdeményezte azzal a céllal, hogy nyisson a fiatal képzőművészek felé és erősítse a kortárs jelenlétet – mutatta be a kezdeményezést Mélyi József.
"Egy ilyen sorozat lehetőség arra, hogy táguljanak a határok, a diákok pedig szívesen méretteteik meg magukat az egyetem falain kívül" - sorolt egy további indokot a projekt vezetője.
A Malomkörzés címet viselő kiállítást jellemezve a művészettörténész úgy fogalmazott, hogy a hallgatók munkái az oktatási kerettől független közegbe kerülnek, a művek új kontextust kapnak. A tárlat bizonyos szempontból egy válogatás újraválogatása, hiszen az elmúlt két szemeszter legjobb produktumai képezik az alapját, elvében azonban független az oktatás hagyományos szempontrendszerétől.
A tárlat koncepcióját az épület egykori funkciója inspirálta: a hajdani fűrészmalomban az alkotások a fafeldolgozás eredeti munkafázisai mentén szerveződnek és alkotnak absztrakt rendszert. A művek a Körforgás, Nyersanyag, Energia, Átalakulás, Idő és Végtermék fogalmak köré strukturálódnak. „Az egyetemi tanév során készült alkotások mellett kifejezetten a kiállítás koncepciójára válaszoló hallgatói reflexiók is helyet kapnak” - jegyezte meg Mélyi József.
A szentendrei kortárs képzőművészeti központban látható tárlaton a festő, szobrász, grafika és intermédia szak növendékeinek munkáit az egyetem látványtervezői illesztik keretbe, a kurátori feladatokat ezúttal a képzőművészet-elmélet szak hallgatói látták el.
A rendezvényhez kapcsolódva szeptember 16-án Mélyi József tart tárlatvezetést, október 19-én pedig a restaurátor tanszék is bemutatkozik. A kiállítás 2012. október 28-ig látható Szentendrén.

További írások a rovatból
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé
Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról