bezár
 

zene

2012. 09. 11.
Dixire emlékeznek az Artpoolban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tíz évvel ezelőtt elhunyt Gémes Józsefre, azaz Dixire, a nyolcvanas-kilencvenes évek kultikus underground figurájára emlékeznek szerdán 18 órától a fővárosi Artpool P60 pinceszintű kiállítóterében, a Paulay Ede utca 60. alatt.

prae.hu

 A Dixi Party (Dixi/Gémes János 1943-2002) című rendezvényen fellép a Balaton, a programban szerepelnek alkalmi fellépők rögtönzései és Dixi-dokumentumok bemutatója is az Artpool archívumból - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

    A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején kibontakozó magyar underground zene, irodalom és performansz eseményein Dixi rendszeresen jelen volt, alakja olyan helyekkel fonódott össze, mint amilyen például az Andrássy (akkor Népköztársaság) úti Fiatal Művészek Klubja volt.

    Feltűnt Müller Péter Sziámi 1983-as Ex-Kódex című filmjében, Tarr Béla Kárhozat című mozijában (1987), Xantus János Rocktérítőjében (1988). Hallható a Dixi Land Lee című kazettán Vig Mihállyal, Wahorn Andrással és Bolyki Zsiráffal (1993).

Oláh Lehel 2001 szeptemberétől filmet forgatott róla, és megörökítette legutolsó színre lépését, szilveszterkor a Petőfi Csarnokban Dénes József (Dönci) zenekarával. Utóbbi, a 2008-ban elhunyt gitáros (Európa Kiadó, Trabant, Balaton, Vadsanzon, Vidámpark) 2006-ban Dönci Projekt néven CD-n állított emléket Dixinek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés