bezár
 

zene

2012. 09. 11.
Megújul a Fonó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megújul a nagy hagyományú szerdánkénti táncház és néptánctanfolyam a Fonó Budai Zeneházban, ahol két zenekar mellett új tánctanárok és havonta erdélyi hagyományőrzők is várják az érdeklődőket.

prae.hu

Az intézmény programjairól tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy szeptembertől decemberig az észak-mezőségi falvak táncaival ismerkedhetnek meg a tanulni vágyók.

A rendezvényeket új népzenei programigazgató, a Fonó zenekarból is ismert cimbalomművész, a Tárkány Művek alapítója, Tárkány Kovács Bálint fogja össze.

    Horváth László, a zeneház igazgatója elmondta, hogy nem csak a Sztregova utcában rendeznek programokat: Hobó és bandája november 20-án a Művészetek Palotájában is fellép, ugyanott tartja karácsonyi koncertjét december 28-án a Muzsikás. A jövőre 25 éves Csík zenekar pedig a SYMA Csarnokban ad december 29-én évbúcsúztató estet.

    A szerdánkénti táncház és néptánctanfolyam új nevet kap: haTeha Szerda lesz, emellett új tánctanárok - Fitos Dezső és felesége, Kocsi Enikő - veszik át a tánctanfolyam szakmai irányítását.

A haTeha Szerdákon folyó, szeptembertől december végéig tartó műhelymunka ének- és furulyatanítással kapcsolódik össze, a záró nagy táncház alkalmával pedig lemezfelvétel készül, amely a Fonó kiadásában lát napvilágot - mondta el Tárkány Kovács Bálint.

A Fonóban az elmúlt 16 évben minden szerdán volt táncház, ez Európa, de talán világszerte is egyedülálló - fűzte hozzá Horváth László. 

    A Fonó rezidense a Fonó Zenekar. Agócs Gergely, a formáció vezetője elmondta, hogy október elején jelenik meg a lemezük, amelynek először csak munkacíme volt a Vadbarokk. Most már biztos, hogy megtartják a címet, sok szó esik ugyanis arról, hogy a népzene milyen módon hatott Haydntól Stravinskyig a műzenére, de a műzene népzenei hatásairól alig beszélnek.
 
Holott a Kárpát-medencei népzenei egyik jellemzője az a vonós hangzás, például Bach vagy Vivaldi vonós koncertjei, amelyeknek hatása ma is kimutatható. Agócs Gergely szerint azt a hegedűjátszási technikát, amelyet Leopold Mozart tanított a fiának és amelyet ma nem használnak, még ma is feltűnik az autentikus népzenét játszók körében. 

    A budai zeneház több, más műfajt képviselő, de a népzenei hatásokat sosem tagadó zenész klubjának is helyet ad. Hobó és bandája először szeptember 29-én várja barátait, majd minden hónap utolsó szombatján lehet velük találkozni. 

    A Balázs Elemér Group szeptember 21-én tartja évadnyitóját, azután október 19-én és november 16-án tartják meg klubjukat a dzsessz és a világzene iránt érdeklődők számára. 

    A Fonó és az Etnofon Kiadó közös vállalkozása a november 3. és 20. közötti Héttorony Fesztivál, amelynek egyik ihletője egy régi magyar legenda és Makovecz Imre 20 éve emelt héttornyú sevillai világkiállítási épülete - hangsúlyozta Kiss Ferenc, a kiadó alapítója. A határon túli színhelyek (például Kolozsvár, Csetfalva) után a záró koncertet az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés