bezár
 

zene

2012. 08. 15.
Jövő héten rendezik Esztergomban a Liszt-hetet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt Ferenc életművének vallásos ihletésű, vokális és hangszeres részét helyezi műsorának középpontjába az ötödik alkalommal tartandó esztergomi Liszt-hét, amely idén az augusztus 20-i ünnep miatt a szokásosnál kicsit rövidebb lesz.

prae.hu

 "Majdnem +nagykorúvá+ váltunk, jövőre már pályázhatunk a Nemzeti Kulturális Alap fesztiválok számára kiírható pályázatán. Idén is kaptunk szerényebb támogatást az NKA-tól, a nehéz helyzetben lévő várostól nem várhattunk semmit" - mondta el a Liszt Emlékmúzeum tudományos igazgatója, a program szerkesztője, Eckhardt Mária az MTI-nek. 

    Az idei hét különlegessége, hogy az augusztus 26-i zárókoncerten nem az Esztergomi- vagy a Koronázási-mise hangzik el, hanem a nagyon ritkán felcsendülő 13. zsoltár, az a kompozíció, amelyet a Liszt-évben XVI. Benedek pápának adott elő a Vatikánban a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. "A művet most tanuljuk a kórustáborban" - tette hozzá Eckhardt Mária. Mivel a zsoltár a miséknél rövidebb, előtte a Missa Choralis hangzik el. 

    Újdonsággal, szabadtéri programmal indítják a hetet hétfőn délután az Erzsébet-parkban, ahol a Jánosi Együttes és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszakának növendékei zenélnek, a Magyar rapszódiáit játsszák különféle felállásban, rámutatva a darabok népzenei forrásaira. 

    Az igazi nyitókoncert kedden este a bazilikában hangzik el, Király Csaba orgonál. "Nagyon szép műsort állított össze Bach-művekből, Liszt Bach-átirataiból és Liszt-orgonadarabokból" - jelezte Eckhardt Mária. 

    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséggondozó programjának egyik jeles fiatal egyénisége, az Esztergomban született Konyicska Renáta zongorázik szerdán este. "Ő az, aki a műsorában az idei jubilánsnak, a 150 éve született Debussynek is szentel egy darabot Liszt, Beethoven és Chopin mellett" - tette hozzá a programszerkesztő.
Csütörtökön a ferences templomban Liszt műveiből kórushangversenyt hallgathatnak az érdeklődők.

"Az Országos Széchényi Könyvtár Kórusával minket ért a megtiszteltetés Gupcsó Ágnes kolléganőmmel, hogy Liszt motettákból adjunk egy fél koncertnyi összeállítást, a második részben a Krisztus című oratórium kórustételeiből énekelnek. Az orgona is megszólal a koncerten, Sirák Péter játszik" - mondta Eckhardt Mária, aki karvezetőként vesz részt a hangversenyen.

    Nicolas Clapton már harmadszor tart énekkurzust, most először egy esti koncerten, pénteken nemcsak a hallgatók mutatkoznak be a Szent Adalbert Központban, hanem ő is pódiumra lép - emelte ki a kutató. 

    Az esztergomi Liszt-héthez már tavaly csatlakozott a Ránki Dezső és Klukon Edit. "Újdonság, hogy idén a fiuk is zongorázik szombaton este, hogy mit játszanak a szülők és mit Ránki Fülöp, azt egyelőre még nem döntötték, döntöttük el" - jegyezte meg Eckhardt Mária.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés