bezár
 

zene

2012. 08. 15.
Hamarosan Budapesten a Toto
2012. augusztus 21. Pecsa Music Garden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapestre látogat a világ egyik legkedveltebb dallamos rockzenekara, az amerikai TOTO. Idei turnéjuk keretében a július végén érkeztek meg Európába, és három heti bolyongás után augusztus 21-én szerepelnek a budapesti Pecsa Music Garden színpadán. Az idén 35 éves, 6 Grammy díjjal és 35 millió eladott lemezzel büszkélkedő AOR együttes hazai koncertjére exkluzív VIP jegyek is elérhetőek.
Olaszországban startolt el a TOTO 2012-es turnéjának európai szakasza. Az első állomásokon bemutatott műsor alapján immár biztosnak tűnik, hogy igazi slágerparádéra számíthatnak a budapesti koncertre kilátogatók: jó másfél tucat dal, köztük a legnagyobb slágerekre is elhangzottak az első fellépéseken (Africa, Rosanna, Hold The Line, I Won't Hold You Back).

"Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I’ll Be Over You." – nyilatkozta nemrég David Paich a Magyar Távirati Irodának – "A show teljesen új, tele olyan dalokkal, amelyeket korábban soha nem adtunk elő élőben. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat."

Az együtt éneklős pillanatok mellett minden bizonnyal láthatunk majd remekbe szabott szólóteljesítményeket is – az alábbi friss rajongói videón például Steve Lukather villantja meg hangszeres tudását:

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/MqqBX6y_W1E" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Solo Steve Lukather with TOTO. Live in Cattolica

prae.hu


Az idei turnén David Paich és Steve Lukather mellett a szintén alapító tag Steve Porcaro (billentyűs hangszerek), valamint Simon Phillips (dob), Joseph Williams (ének) és Nathan East (basszusgitár) szerepel.

A budapesti koncertre a nemrég felújított Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, vagyis a Pecsa Music Gardenben kerül sor. A megszépült helyszínen immár a saját büfével rendelkező teraszokra is lehet ülőjegyeket váltani, sőt: a legfanatikusabb rajongók akár VIP jegyeket is beszerezhetnek a TOTO weboldalán, mellyel soron kívüli bejutás, exkluzív közös fotó, találkozó a zenekarral és néhány dedikált relikvia is jár.

Toto

a Livesounds bemutatja: TOTO Live 2012 Tour
2012. augusztus 21., kedd 20:30
Budapest, PeCsa Music Garden
Belépő:
állójegy: 10.900 Ft, a koncert napján 11.500 Ft.
ülőjegy: 13.900 Ft

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.


A zenekarról: A Toto immár 35 éve elismert szereplője a zenei életnek, melyre komoly hatással volt. 1977-es Los Angeles-i megalakulásuk óta legendás karriert futottak be, melyet 17 album több mint 35 millió világszerte eladott példánya fémjelez. Több daluk sikerrel tört a slágerlisták élére is, mint az Africa, a Hold The Line, a Rosanna, az I Won’t Hold You Back és az I’ll Be Over You.

Szerzeményeik többsége, könnyed, légies hangulatú, ám soha nem fér kétség magas szintű, sokszínű hangszeres tudáshoz és igényességhez – ez az rock, a pop és a jazz hatásokat ötvöző Toto zenéjét egyértelműen megkülönbözteti egyszerű popdalocskáktól.

Ezt a tényt mára az együttes leghíresebb dalainak időtállósága is visszaigazolta, hiszen a legnagyobb slágernek számító, ma is ismert Africa idén 30 éves. A dalt tartalmazó Toto IV albummal amúgy egy komoly rekordot is beállítottak: elsőnek nyertek el 6 Grammy díjat ugyanazért a lemezért.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/8mQwPlp43dY" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Toto - Africa


Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu
http://www.toto99.com
http://www.facebook.com/LiveSoundProd
http://www.facebook.com/Toto99com
http://www.facebook.com/events/347708588604886

 

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés