bezár
 

zene

2012. 08. 10.
Először a Szigeten a román Grimus
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először lép a Sziget fesztiválon a román Grimus együttes, az alternatív rockot játszó csapatot az Aréna színpadon láthatja a közönség vasárnap.

prae.hu

 Mint arról a Budapesti Román Intézet az MTI-t tájékoztatta, a 2005-ben alakult zenekar eddig öt stúdiólemezt adott ki Demo (2006), Panikon (2008), Umbre és Started (2010), valamint Egretta (2011) címmel.

    A hattagú, magyar-román zenekar eddigi karrierje során olyan együttesekkel és művészekkel lépett fel, mint a Moby, a Motorhead, a Prodigy, a The Rasmus, Dandy Warhols, Macy Gray, Sophie Ellis-Bextor, a The Parlotones, Eros Ramazzotti, Kasabian, a napokban pedig Bukarestben a Placebo előtt játszottak.

    A Grimus 2007-ben megnyerte a Global Battle of The Band zenei tehetségkutató verseny romániai szakaszát, tagjai így részt vehettek a londoni döntőn is. 2009-ben a Grimus a bukaresti Odeon Színházban adott akusztikus koncertet "keresztapjuk", Salman Rushdie nyilvános felolvasását követően. 

    A zenekar neve, a Grimus a perzsa eredetű simurg szó betűiből áll, amely egy ősi iráni mitológiai szárnyas lény neve, valamint Salman Rushdie indiai író 1975-ben megjelent első regényének a címe is.

    A közlés szerint két éve, 2010. augusztusában Nagy-Britanniában is bemutattak egy számot, ez lehetővé tette a csapat számára, hogy a Londoni Román Kulturális Intézet támogatásával egy kis turnén vegyenek részt. 

    A Budapesti Román Kulturális Intézet szerint Angliában azt tartják a Grimusról, hogy "olyan a zenéjük, mintha a Muse körtáncot járna a The Killersszel".
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés