bezár
 

zene

2012. 08. 07.
Ákos: önirónia nélkül értelmetlen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Első önálló egész estés koncertjét adja kedden este, a Sziget fesztivál nulladik napján Ákos; az előadó koncertje előtt néhány órával mostani szintis produkciója kapcsán az MTI-nek arról is beszélt, hogy önirónia nélkül értelmetlen a múltba tekintés.

prae.hu

Ákos egyszer már játszott a Sziget nagyszínpadán, igaz csak három számot, az első magyar dal napja koncertfolyamban 2008-ban. "Akkor Presser Gáborral közösen adtam elő az LGT Gondolj rám című dalát, illetve kísérőzenekarommal eljátszottuk a V'Moto-Rock nagy slágerét, a Várj, míg felkel majd a Napot, a sajátok közül pedig a Negyven című számot" - idézte fel Ákos.

    Mint elmondta, a fesztivál mostani nulladik napján mintegy 2 óra 10 perces koncertet ad Lepés Gábor szintetizátoros, valamint Bánfalvi Sándor dobos társaságában, csaknem 30 dalt adnak elő.

    "Eddigi majdnem negyedszázados pályafutásomból válogatva nyilván vannak kihagyhatatlan számok, például a Hello, az Ikon vagy az Indiántánc, amiket egy nagy fesztivál közönsége elvár tőlem. Azt gondoltuk, hogy ezek áthangszerelve, teljesen új dalként szólaljanak meg a színpadon. A szintis koncepció eredetileg a most formálódó új lemezemhez készült, ez származott át menet közben a koncertműsorra is, mivel a meghívások előtt nem is terveztünk idén nyárra magyarországi koncerteket. Klassz kihívás volt újra játszani a soproni VOLT-on és az a 20. Szigeten is fellépni" - fejtette ki a zenész az MTI-nek.

    Ákos és csapata bemelegítésként a nyár elején fellépett Londonban és Amszterdamban, 20 ezer néző előtt játszott a soproni VOLT-on, majd a vihar miatt félbe kellett szakítani a koncertet a zamárdi Balaton Soundon.
A Sziget-koncert repertoárján szerepel számos korábbi Bonanza Banzai-sláger (Ákos 1987-től 1995-ig énekelt a szintipop csapatban), köztük az 1984, a Valami véget ér és az Elmondatott, emellett elhangzik két új száma, az Előkelő idegen, valamint a Tipikus sztereó is.

    "A régi Bonanza-számok eljátszása egyrészt múltidéző lesz, de van ennek 2012-es jellege is, hiszen húsz évvel ezelőtt még nem állt rendelkezésre az a technika, ami ma igen. A szintirock egy általam kreált, mondvacsinált stílusmeghatározás, azt takarja, hogy a szintipop elemeit keverjük egy-két nyersebb, rockra jellemző elemmel" - jegyezte meg Ákos.

    A koncert alatti háttérvetítést a közönség három óriási képernyőn követheti, lesznek újravágott kliprészletek és animációk is. A koncertet 140 nagyteljesítményű robotlámpa, 26 trackpod (ledes lámpa), 70 négyzetméter ledfal, a legkorszerűbb lézertechnika, időzített pirotechnika kíséri.

    Ákos kitért arra, hogy sokan félreértik a mostani produkció kapcsán általa használt irónia kifejezést, holott - mint mondta - az embernek a saját múltjára visszatekintés a romantika mellett önirónia nélkül értéktelen. "Csak az önirónia tarthat vissza attól, hogy átlendüljünk a jó ízlés határán, és ez a megközelítés rám mindig is jellemző volt" - jegyezte meg.

    Beszámolt arról, hogy a koncert - amelyre több tízezer embert várnak - nyitánya arra a Vangelis-zenére épül, amelyet a Szárnyas fejvadász című mozihoz, Ridley Scott egykori kultfilmjéhez írt a zeneszerző. "Kifejezetten azokat a szintihangzásokat vettük elő, amelyeket Vangelis használt ehhez a filmhez és azt a fajta zengetőt használtuk. A narrátor Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori bemondója".

    Ákos kiemelte: arra törekszik, hogy olyan dalokat írjon, amelyek nem első hallgatásra működnek, viszont hosszú évek múlva is elő lehet venni őket.

    "Az új albumomon, amely októberre várható, egyszerre lesz jelen a korábbi munkáimra jellemző önreflexió és vannak súlyosabb dalok is, talán ezek dominálnak inkább. Nyár végén, augusztus 25-én fellépünk még a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon és van egy másik határon túli meghívásunk is. Az új album bemutató koncertje december 15-én lesz a Sportarénában" - mondta végül Ákos az MTI-nek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés