bezár
 

zene

2012. 07. 26.
A Budapesti Fesztiválzenekar a Szigeten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Steve Reich művei keretezik a Budapesti Fesztiválzenekar ütőseinek augusztus 10-i koncertjét a Sziget fesztiválon.

prae.hu

 "Ebben a felállásban még nem játszottunk együtt, tehát bemutatkozó hangversenynek is tekinthetjük a fellépésünket a Fidelio Színpadon" - mondta el az MTI-nek Herboly László, a formáció vezetője.
 
Fábry Boglárkával, Halmschlager Györggyel és Szente Gáspárral már többször is pódiumra léptek, de a fiatal Maros Ádámot most hívták meg először mint a Sziget-közönség korosztályához tartozó, rendkívül tehetséges, innovatív és jó humorérzékű kollégát. 

    A műsor is a fiatal korosztályhoz szól, a Reich- és Cage-alkotások mellett megszólaló darabok - Ernst Toch Geographical Fugue-ja, William J. Schinstine Rock Trapje és David Punto The Chairje - a könnyedebb, nyárias és vidám hangvételt képviselik, olyan kompozíciók ezek, amelyeket bárki és bármikor meghallgathat a barátaival - mutatott rá Herboly László. 

    Hozzátette: feladatuk volt az is, hogy a lehető legkevesebb hangszerrel oldják meg a koncertet, így az is érdekes lesz, milyen instrumentumokkal játszanak és önmagukat miként használják hangszerként. A humor nemcsak zeneileg, hanem verbálisan is megjelenik az esten, a három játékos darabban meg tudják és akarják mutatni, hogyan fedezhető fel a ritmus a mindennapokban. 

    Herboly László úgy véli, hogy az ütős produkciók nemcsak érdekesek és színesek, de az utóbbi két-három évtizedben sokat fejlődtek. A nekik szánt irodalom nagyon gazdaggá vált a távoli országokból származó, korábban csak a népzenében ismert hangszerek révén. Ezek nemcsak a pop, rock és dzsessz műfajra hatottak, hanem a klasszikus kortárs zenére is, erőteljesen inspirálták a zeneszerzőket.

    Steve Reich Music for Pieces of Wood című műve nyitja a koncertet, másodikként John Cage Story From Living Roomból című darabja hangzik el végül Reich Clapping Musicja zárja a programot. A Reich-művek megszólaltatása a Budapesti Fesztiválzenekar friss törekvéseit, a még szélesebb közönség megnyerésére irányuló terveit jelzi.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés