bezár
 

zene

2012. 07. 25.
A Muse a pénteki nyitóünnepségen is előadja az olimpia hivatalos dalát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 20-án ad koncertet Budapesten a brit Muse zenekar, akiket a világ legnagyobb részén már a Coldplay csapatával egy szinten emlegetnek, koncertjeik évek óta a legjobb előadások közé tartoznak.
Népszerűségükre jó példa, hogy ők is részt vehettek abban a stafétafutásban, mely során az olimpiai lángot a játék helyszínére juttatják. A három zenész Teignmouth közelében vette magához egy rövid időre a fáklyát.

Pár héttel ezután ráadásul az ő szerzeményüket választották az idei olimpiai játékok hivatalos dalává.

A Survival című szám a versenyzők stadionba érkezésekor, az éremceremóniák alatt és a nemzetközi televíziós közvetítések alkalmával is hallható lesz. Emellett természetesen a nyitóünnepségen is felcsendül, 2 nap múlva. 



Hazai vonatkozás, hogy a hivatalos videóban látható Egerszegi Krisztina és a magyar férfi vízilabda-válogatott több tagja is.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/66molzUEkWI" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Muse - Survival

A dalt minden bizonnyal a novemberi budapesti koncerten is hallhatják a rajongók majd.


Muse: Survival

Race, life’s a race
And I am gonna win
Yes, I am gonna win

And I’ll light the fuse
And I’ll never lose
And I choose to survive
Whatever it takes

You won’t pull ahead
I’ll keep up the pace
And I’ll reveal my strength
To the whole human race

Yes I am prepared
To stay alive
And I won’t forgive,
Vengeance is mine
And I won’t give in
Because I choose to thrive

Yeah, I’m gonna win!

Race, it’s a race
And I’m gonna win
Yes, I’m gonna win

And I will light the fuse
I’ll never lose
And I choose to survive
Whatever it takes

You won’t pull ahead
'Cause I’ll keep up the pace
And I’ll reveal my strength
To the whole human race

Yes I'm gonna win

Fight! Fight! Fight! Fight!
Win! Win! Win! Win!

Yes I’m gonna win!



prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés