bezár
 

zene

2012. 07. 23.
Venezuelai mintára alakulnak brit zenekarok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy újabb ifjúsági zenekar alakul Nagy-Britanniában a világhírű venezuelai El Sistema zenei felzárkóztató program mintájára.

prae.hu

A szigetországban Harmony program néven futó kezdeményezés keretében 2015-ig a Gatesheadben, Leedsben, Nottinghamben, valamint Teleford és Wrekin körzetben alakuló, ingyenes képzésben részesülő ifjúsági zenekarok kapnak támogatást a brit oktatási minisztériumtól és az Angol Művészeti Tanácstól.

    A Julian Lloyd Webber által alapított zenei nevelő program célja a klasszikus zene segítségével változtatni a hátrányos helyzetű gyerekek életén, oly módon, hogy az a környezetüknek is hasznára váljon. Korábban Liverpoolban és Londonban alakultak hasonló zenekarok.

    "Biztos vagyok abban, hogy a kiválasztott szervezetek átveszik az El Sistema szellemiségét. Fáradhatatlanul fognak dolgozni azon, hogy pozitív változást hozzanak a gyerekek és közösségeik életébe" - idézte Webbert a BBC.

    A koncepció szerint a zenekarba belépéshez nem szükséges biztos hangszeres tudás, az a lényeg, hogy az együtt zenélő gyerekek segítsenek egymásnak. Az összetartó közösség megteremtése, az egymás iránti figyelem fejlesztése, a csoportmunka és a közös öröm áll a program homlokterében.

    A több mint három évtizedes múltra visszatekintő El Sistema sok százezer olyan venezuelai gyermek számára kínál ingyenes és intenzív zenei képzést, akiknek többsége nagyon szegény környezetből származik. A program "végzősei" közé tartozik többek között a 31 esztendős Gustavo Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója is. Támogatói szerint a program fegyelemre tanítja a gyerekeket és növeli az önbecsülésüket.

    Az El Sistema sikertörténete ma már átlépte az országhatárokat: az Egyesült Államoktól Skócián át Spanyolországig számos hasonló ifjúsági zenekar alakult.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés