bezár
 

zene

2012. 07. 05.
Ismét Ghymes Fesztivál a Szent György-hegyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is a Szent György-hegyi Hegymagason rendezik meg a Ghymes Fesztivált. A most péntektől vasárnapig zajló, immár hetedik összművészeti rendezvényen a házigazda Ghymes, a magyar világzenei színtér népszerű zenekara kétszer is fellép.

prae.hu

 A Ghymes Fesztivált 2010-ben rendezték először a Balaton északi partján található Hegymagason, a megnyitó ezúttal is Tapolcán, a Malom-tónál lesz. Az első három Ghymes Fesztivál a Felvidéken, Párkány mellett volt, 2009-ben pedig a Káli-medence, Taliándörögd volt a helyszín.

    "Többségében magam válogatom a fesztivál programját, de természetesen segít ebben öcsém, Tamás is. A Ghymes indulása óta eltelt csaknem három évtizedben rengeteg zenésszel, színésszel, irodalmárral kerültünk jó kapcsolatba, és általában azokat hívjuk meg fellépni, akiket egyébként is ismerünk" - mondta korábban Szarka Gyula, a Ghymes gitáros-énekese, a fesztivál főszervezője az MTI-nek.

    A Szarka fivérek által vezetett Ghymes először július 6-án pénteken 18 óra 30-kor lép a hegymagasi Szent György Pince nagyszínpadára és Bennünk van a kutyavér című gyerekműsorát adja elő. Másnap 21 órakor ugyanott a 2010-ben megjelent legutóbbi albuma, a Szikraszemű anyagát mutatja be, de régebbi dalok is felcsendülnek. A Szikraszemű a Ghymes tizenegyedik stúdióanyaga, ihletője Dózsa György parasztvezér története volt. A koncert vendége Pápai Erika színművész.

    Pénteken Kálnay Adél felolvasóestje után 21 órakor a Forrás Színház társulata Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című darabját adja elő Bánsági Ildikóval a főszerepben, majd a Juhos zenekar közreműködésével moldvai csángó bulit rendeznek.

    Másnap reggel egy kétórás vezetett túrával indul a nap a Szent György-hegyen, később lesz zenés borkóstoló, borversek hangzanak el, levetítik a szőlőhegyi kápolnákat bemutató filmet, 13 óra 30-kor a Pántlika együttes csallóközi népzenét játszik.

Délután előadást tart Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke, kuruc-labanc történetet mutat be a Maszk Bábszínház, a Veszprémi Petőfi Színház két tagja, Terescsik Eszter és Szűcs László pedig Végh Péter rendezésében a furfangos székely népmesékből ad ízelítőt Vigasságok és balgaságok címmel.

    A Ghymes Fesztivál vasárnap a hegymagasi Lengyel-kápolnában ér véget, ahol 10 órakor szentmise lesz. A rendezvény kísérő programjai közé tartozik ruhakiállítás, kirakodóvásár és tartanak kézműves foglalkozásokat. Természetesen meg lehet kóstolni a Szent György-hegyi borokat és lacikonyhával is várják az érdeklődőket.

    Szarka György korábban az MTI-nek elmondta, hogy 2007-ben vásárolt szőlőt és pincét a Szent György-hegyen, és azóta gyakran megfordul a környéken. A zenésznek többféle saját bora van, köztük olaszrizling, kéknyelű, szürkebarát és hárslevelű.

    A Ghymes 2013-ban ünnepli harmincadik születésnapját, várhatóan a zenekar következő albuma is akkor fog megjelenni.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés