Az eredeti zenekarból ismert zenészek (Leo Lyons basszusgitáros, Rick Lee , Chick Churchill billentyűs), valamint a náluk évtizedekkel fiatalabb Joe Gooch szólógitáros dicséretes pontossággal kezdték a koncertet. Már az elsők között elhangzott az együttes egyik sikerszáma, a Hear Me Calling, azután több új dal került elő, majd ismét legendák következtek: a Love Like a Man, a Good Morning Little Schoolgirl, az I Can,t Keep From Crying Sometimes, a Choo Choo Mama rövidített változata., s a végén természetesen az I,m Going Home.

A fiatal gitáros nagy tetszést aratott virtuóz gitárjátékával, a közönség megbocsátotta neki, hogy énekhangja talán elmarad legendás elődje, a Budapesten többször is járt Alvin Lee hangjától. Minden zenész kapott szólólehetőséget, amit a nagy számú hallgatóság minden esetben nagy lelkesedéssel fogadott.
Talán nem volt öt percnél rövidebb szám, s a ráadással együtt a Ten Years After két órát töltött az A38 Hajó színpadán.

A koncert végeztével a zenészek dedikáltak, de nemcsak a közös lemezüket, amelyet a helyszínen meg lehetett vásárolni, hanem évtizedekkel korábbi albumaikat is szívesen aláírták. Nemcsak a lemezek fogytak jól (különösen legutóbbi dupla koncertalbumuk), hanem a feliratos pólók, a sapkák és a plakátok is.

A brit bluesrock csapat néhány évvel ezelőtt már nagy sikerrel lépett fel a Petőfi Csarnokban, és koncertezett a paksi Gastroblues Fesztiválon is.