bezár
 

zene

2012. 06. 29.
Keane-koncert október 30-án a Petőfi Csarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapestet is érinti napjaink egyik legnevesebb britpop csapata, a Keane európai koncertkörútja: az együttes október 30-án a Petőfi Csarnokban mutatja be legutóbbi, Strangeland című albumát.

prae.hu

A Keane európai turnéja október elején Bejrútban indul, és Offenbach, Amszterdam, Párizs, Bologna, valamint Zürich után Ljubljanából érkezik Budapestre, ahonnan Bécsbe megy tovább.

    Az együttes honlapja szerint a november közepéig tartó körút során fellépnek még Prágában, Berlinben, Hamburgban, Stockholmban, Oslóban, Koppenhágában, Luxembourgban és Brüsszelben is.

    A budapesti koncertet szervező Live Nation pénteki összegzése felidézi, hogy Tim Rice-Oxley - akit alakulásakor a Coldplaybe is csábítottak - 1997-ben alapította meg együttesét egy kelet-sussexi városkában. 2004-es berobbanásukig kétszer nevet változtattak, Dominic Scott gitáros kilépett a csapatból mert úgy gondolta, hogy soha nem lesz belőlük semmi és Tom Chaplin lett az új énekes.

     Ezzel a felállással egy vadonatúj hangzás is létrejött: britpop kizárólag billentyűs hangszerekre és dobra, ugyanis nem volt gitáros a csapatban. Ami először hátránynak tűnt, az a későbbiekben előnyükre vált, hiszen így élesen különböztek a többi, azonos időben startoló angol csapat hangzásától, élő fellépéseik pedig egyre nagyobb rajongóbázist vonzottak.

    Több évi klubkoncertezés után 2002-ben egyik londoni fellépésüket látta az a szakember, aki a Coldplayt is ismertté tette, és azonnal elkezdett a csapattal együtt dolgozni. 2004 januárjában a BBC év eleji áttekintésében már a Keane-t nevezte meg a következő év várható legsikeresebb bandájának.

Hopes and Fears című debütáló albumuk csak az Egyesült Királyságban kilencszeres platinalemez lett, 72 hétig szerepelt az angol slágerlistán, világszerte pedig csaknem 6 millió példányt adtak el belőle. Az Everybody's Changing és a Somewhere Only We Know című dalokat "ontották" a rádiók.

    Azóta minden albumuk az angol lista első helyén kezdett, többször szavazták meg aktuális lemezüket az év albumának Angliában és Magyarországon is. Számos szakmai díjat nyertek már, a Beatles, az Oasis és a Radiohead mellett ők a negyedik angol csapat, amelyiknek több albuma is szerepel a Best British Albums Ever Top20-as listáján - olvasható az összegzésben.

    A Live Nation közlése szerint a budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a hivatalos Keane rajongói klub tagjai juthatnak július 3-án 10 órától, 2 napon keresztül. Július 6-án, péntek délelőtt 10 órától indul a teljes körű jegyértékesítés a Keane október 30-i budapesti koncertjére.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés