bezár
 

zene

2012. 06. 24.
Kölcsönhangszerből szól az orgonaszó a pécsi zsinagógában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kölcsönkapott orgonából szól a muzsika a ma kezdődő pécsi egyházzenei fesztivál ideje alatt a baranyai megyeszékhely zsinagógájában, mert az épület hangszere használhatatlanná vált.

prae.hu

A nyolcnapos fesztivál egyik szervezője, a Dél-dunántúli Filharmónia az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Dunántúl legnagyobb zsinagógájának teteje az elmúlt hetek heves esőzéseitől megrongálódott, az orgonát a beázás következtében leszakadt vakolat tette működésképtelenné. Rámutattak, hogy e hangszernek kultúrtörténeti jelentősége van: ez az első orgona, amit a világhírű pécsi Angster-gyár épített.

A probléma akkor derült ki, amikor a hangszert orgonahangolók akarták előkészíteni a fesztiválra, amelynek egyik programeleme pécsi templomokban szóló egész napos orgonamuzsika. Hozzátették, annak érdekében, hogy a fesztivál közönsége a zsinagógában is hallhasson orgonaszót, Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze a saját hangszerét ajánlotta fel a rendezvénysorozat idejére.

A június 24. és július 1. között sorra kerülő egyházzenei fesztivált immár ötödik alkalommal rendezik meg a Dunántúl legnagyobb városában. Az egyházzene sokszínűségét bemutató rendezvénysorozat látogatói különleges produkciók révén ismerkedhetnek meg az egyházzene múltjával, jelenével, műfajaival, továbbá a fellépő orgonaművészekkel, kórusokkal, régizenei együttesekkel együtt ünnepelhetik meg az első pécsi zenekari mise 300. évfordulóját.

A város hat templomában tíz, egyházzenét képviselő együttes mutatkozik be, köztük a Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara, a Schola Cantorum Budapestinensis, a Mátyás Templom Kórusa és Zenekara, a Hírës Pannónia, a Tantus Peregrinus Énekegyüttes és a Szent Efrém Férfikar, amely Pécsen tartja a Bizánci mozaikok II. elnevezésű lemezének bemutató koncertjét.

A ferences templomban lesz Békési-Marton Csaba zeneszerző, lantművész Passió című művének ősbemutatója, a püspöki palota kertjében fellépő Pécs Jazz Band pedig Harry Pottertől a Jézus Krisztus szupersztárig - improvizációk filmzenékre című rendhagyó koncertjére várja a közönséget.

A Szent Mór Iskolaközpontban Béres György katolikus pap, a Gregorián Társaság vezetője tart előadást a gregoriánról, a Cella Septichora Látogató Központban Mészáros Gergely szobrászművész Tisztíts meg engem című kiállításának ad otthont.

A fesztiválról részletes információk a www.filharmonia-dd.hu internetes oldalon olvashatók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés