bezár
 

zene

2012. 06. 21.
Somló Hangja - a jó zene és a szép borok fesztiválja
Július 19-22., dobai Erdődy Kastély
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem tudom, ki hogy van vele, engem most két dologgal lehet megfogni, s a Somló Hangja fesztivál sajtótájékoztatóján pont ezeket a képeket elevenítették fel előttem: semmi nincs, amire jobban vágynék, mint hogy kivonuljak a nagyváros hőségtől lüktető házfalai közül, és semmittevéssel múlassam napjaim, illetve az egyetlen komoly, mérhetetlenül komoly feladatom az legyen, hogy egy hűs diófa árnyékában kóstolgatom a nemesnél nemesebb borokat.

prae.hu

Immár négy éve, hogy a Somlói Térség több közéleti szereplőjének összefogásával létrejött az első Somló Hangja Fesztivál. Az esemény olyan térséget igyekezett életre kelteni, ahol a kultúra szereplői és produktummai erősen kallódóban voltak. Alig működtek művészeti csoportok, közösségek, a kultúrházakat szinte kizárólag az utazó alkalmi árusok használták, az emberek egyetlen közösségi tere a vendéglő volt.

A Somló fellelhető hagyományokban gazdag, évszázados értékekkel rendelkező, szunnyadó vidék. A Hegy borászai mostanság kezdenek ráébredni arra, hogy a többi borvidék már rég felismerte az összefogásban, a helyi értékek védelmében és a szélesebb rétegekre is ható közösségi eseményekben rejlő lehetőségeket és ezeket kiaknázva igen hatékonyan propagálják boraikat, turisztikai kínálatukat.

A Somlón – több helyi hatású – program után a Somló Hangja Fesztivál volt az első esemény, amely túlmutatott a kistérség határain. A rendezvény szervezői a helyi emberek kulturális szokásaihoz, érzékenységéhez igyekeztek kijelölni a programok fő vonulatát. A legnagyobb szerepet a népi alapú világzene, az autentikus népzene és az értékes jazz muzsika kapja. A kiegészítő programokban nagy hangsúly kerül a családok, kisközösségek kikapcsolódásának lehetőségeire és a helyben fellelhető, termmelődő értékek bemutatására, népszerűsítésére.

A Fesztivál idén július 19-22-ig kerül megrendezéésre a dobai Erdődy Kastény gyönyörű ősparkjában. Az előadók közül nem maradhatnak ki az említett zenei műfajok legelismertebb magyarországi képviselői, de a határon túlról is várunk világzenei előadókat. Új színfolt lesz a külföltön működő magyar hagyományőrző néptáncegyüttesek megjelenése. Kanadából (Montreal), Szlovéniából (Lendva), Erdélyből (Székelyudvarhely), Ausztriából (Bécs) várunk néptáncosokat.

Fontos szerepet kap a Somló bora, mely a legjellegzetesebb magyar fehérbor. Különleges savaitól, ásványi anyagaitól kap sajátos ízvilágot a négy somlói alapbor (furmint, olaszrizling, juhfark, hárslevelű). E borokat a Somló bortermelői a helyi termékvásárban kínálják a vendégek számára.

Programok

2012 július 19 Csütörtök

Cimbaliband

Zenéjük forrásai különböző helyekről fakadnak: magyar népzene, klasszikus zene, jazz, balkáni népzene, rock’n’roll, de két dolog mégis összetartja a bandát, a barátság, és egy igazi varázslatos magyar hangszer: a cimbalom. Nem véletlenül emlegetik a zenei szaklapok Unger Balázst a "cimbalom Chuck Berry-je" ként! Gyors "riffjeivel" változatos stílusban mozgatja irányítja a zenekart az igazi magyar akusztikus "keverőpult" mögül. A fentieket egyesítve válik teljessé a hallgató számára az eredeti Kelet- európai cimbalom Rock’n’Roll!

Cimbaliband

Lajkó Félix és zenekara

" A zeném alapját a hangszerem érzékenysége és sokszínűsége adja. Nem játszom semmilyen új stílusú muzsikát, csak járom a magam útját, improvizálok és zenét komponálok. Nem teszek különbséget zenei stílusok és irányzatok között; játszok népzenét, klasszikus muzsikát, rockot, bluest, jazzt és improvízatív dallamokat."

Lajkó Félix-hegedű, Brasnyó Antal - brácsa, Dresch Mihály -saxofon, fuhun

Lajkó Félix

2012. július 20. péntek

Muzsikás együttes

A három és fél évtizede működő Muzsikás együttes idehaza és külföldön egyaránt ismert és közkedvelt. Sokoldalúságukra jellemző, hogy otthonosan mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind komolyzenei, alternatív zenei, jazz, kelta zenét kedvelő, vagy zsidó zenei rendezvényeken.

Muzsikás együttes

MagyarVista Social Club

A zenekar egy lemezprojekt "utóéleteként" jött létre, a tagok többsége Mohácsy Albert "Lili dalai" című CD-jén szerepelt meghívott közreműködőként. A koncertfelkérések nyomán alakult ki 2011 tavaszán a 8 fős felállás, amely azóta már a következő lemezanyagon dolgozik. A névsorból kitűnik, hogy különböző stílusokat képviselő, saját területükön elismert muzsikusokról van szó.

Horváth Sára - ének; Németh Ferenc - ének; Sipeki Zoltán - gitár; Kovács Ferenc - trombita, hegedű; Bágyi Balázs - dob; Oláh Péter - basszusgitár; Csikós Péter - ütőhangszerek; Németh Péter - ének, billentyű

MagyarVista Social Club

Mits Jazz Band

A Mits Jazz Band jelenlegi formációja 2007 óta működik. Tagjai: Mits Márton (szaxofon), Horváth János (billentyűk), Kovács Gergő (basszusgitár), valamint Potesz Balázs (dobok).

A zenekar alapítója és vezetője Mits Márton 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékén, jelenleg pedig többek között a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola jazz-tanszékének tanárja. A zenekar másik három tagja 2010-ben diplomázott ugyanezen intézményben.

Zenéjük ötvözi a "hagyományos" jazz elemeit a modernebb, fúziós jazz világával. Legfőképp saját szerzeményeket játszanak, amelyeket 2011-ben lemezre is rögzítettek.

A különböző magyar fesztiválokon, koncerteken kívül játszottak már Németországban, Olaszországban és Ausztriában.

Mits Jazz Band

2012 július 21 Szombat

Duna Művészegyüttes: Feketetó

Előadásuk kiindulópontja az Erdély történelmi határán fekvő Feketetó, ahol évszázadok óta Közép-Európa egyik legnagyobb vásárát rendezik meg. Az eredetileg hagyományos vásár képe az idők folyamán jelentősen megváltozott: a paraszti világ mindennapi szükségleteit kielégítő kínálat szinte teljesen kicserélődött, Feketetó mára idegenforgalmi látványosság lett, afféle zsibvásár, ahol olcsó bóvliként kínálják nekünk a múltat, féláron a jövőt…

Duna Művészegyüttes

Ferenczi György és a Rackajam

Egy magyar professzionális csoport, ami a 21. századi városi népzene és hagyományos műfajok egy megdöbbentően érdekes fúzióját játssza. A rock and roll Soul, Blues és a népzene meghatározhatatlan keveréke döbbenetes erejű muzsikát eredményezett.

Ferenczi György és a Rackajam
 
2012 július 22 Vasárnap

Jazz Steps Band

A Jazz Steps Band fő törekvéseként a jazz aranykoraként ismert '30-as, '40- es évek swing korszakának máig népszerű kompozícióit eleveníti fel.

A kitűnő hangszerelésekben bővelkedő swing zene mellett a dixieland és a mainstream jazz világából is színesíti repertoárját. A stílusokat a professzionális zenészek igényességével, egyéni íz és ötletek hozzáadásával szólaltatja meg. A 2000-ben történt alapítás óta eltelt több mint 10 év alatt, a hazai és külföldi fesztiválok, koncertek lendületes, dinamikus előadásával, és a fellépések sikerességével szerzett a zenekar magának hírnevet.

Tagok: Bartus Patrícia, Finok Zoltán, Lázár István, Czakó Tibor, Juhász Attila, Kovács Tamás, Lutz János

Jazz Steps Band

Tükrös zenekar

Műsoruk első felében a 2010-es év Fonogram díjas népzenei albuma A mi Mezőségünk kerül bemutatásra.A Zenekar ezzel a lemezzel tiszteleg a kiváló mezőségi (Magyarpalatka, Magyarszovát, Szék, Bonchida, Nagysajó, Visa, Kolozs) cigánybandák muzsikusai előtt. A műsorban bemutatásra kerülő album főhajtás ugyanakkor azok előtt is, akik gyűjtéseikkel megörökítették az utókornak e páratlan zenei kincseket. A program másik felében a zenekarnak szintén nagyon kedves szatmári tájegység zenéi, valamint ádámosi, gömöri és maros-menti muzsikák szólalnak majd meg. A teljes műsorban közreműködik Kádár Ignác a 2011-es évad legjobb férfi táncművésze, valamint Baranyai Barbara.

Tükrös zenekar

Romungro Zenekar, Romano Tarjo

Mindkét zenekar lelkes, fiatal csapat, akik elsősorban a zenében rejlő hagyományos értékeket és a kiváló közösségi hangulatot keresik. Sikereik alázatos, őszinte színpadi megformálásnak és a sodró hangulatú muzsikának köszönhetőek.

Romano Tarjo

Folyamatos programok és vásárok a fesztivál ideje alatt

Cifra Műhely a Somló Hangján

Kreinbacher Birtok Pincetúra - Fehér Csillagok

Kajárpéci Vízirevü

Kajárpéc egy különleges hely. Ha az ember öt percig nem figyel oda, máris kinő a földből egy önszerveződő, civil, kulturális csoport. Így történt ez a Kajárpéci Vízirevüvel is valamikor 2001 nyarán, a Bakonyalji Vigasságok alkalmával. Eső után egyszerűen csak kinőtt a földből, aztán úgy maradt. Valami lehet a földben errefelé… A névválasztást két dolog is motiválta. Az egyik, hogy Kajárpécen annyi remek dolog van, jó pincék, jó bor, jó emberek, csak víz nincs. Sehol egy folyó, egy tó, egy picike kis óceán, semmi… Hát legalább a nevünkben legyen. A másik ok pedig, az első produkciónk - Hany Istók a láp fia - eleve vizes témaválasztása.

Produkcióink műfaja a szabadtéri vásári színjátékhoz áll a legközelebb. Természetesen zárt térben is előadhatóak, egyszóval bárhol, ahol van elég hely. Az előadások hossza kb. 50-60 perc. Előadástól függően 6-8 szereplő és egy zenész vesz részt bennük.

A Kajárpéci Vizirevű a Fesztivál teljes időtartama alatt "boldogítja" a közönséget.

állandó programjaik:
Nemlétező Tárgyak Tárlata
Deszka Hungarica
Minden napra egy komédia


"Somlói, a nászéjszakák bora" borkiállítás és vásár

Somló zöldítő 

Helyi termék fesztivál a Kristály-völgy Egyesület szervezésében

Ördögszekér Vásár

Somló Hangja plakát

További információk: 

http://www.somlohangja.com/






nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés